Ugrás a tartalomra

Eredményes tanévet kíván a szerb kormány nevében Ana Brnabić

2019.09.02
11:52
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
A kormányfő továbbá bejelentette, 2020. január elsejétől jelentős fizetésemelésre számíthatnak a tanügyi dolgozók.

Mladen Šarčević oktatási miniszter kíséretében ma a dél-bánáti Petrére, a felújított Május elseje Általános Iskolába látogatott Brnabić. Kiemelte, hogy Szerbia-szerte folytatódik az iskolaépületek felújítása, a felszerelés korszerűsítése és az átfogó oktatási reform.

Fotó: Tanjug/Szerb Kormány/Slobodan Miljevic

Ana Brnabić azt üzente, az iskolában töltött évek az emberi élet legszebb időszaka. A kormányfő kiemelte: a tanintézmények felújításába a szerb kormány az elmúlt öt évben mintegy 150 millió eurót fektetett be. 128 iskolát újítottak fel, 25 oktatási intézményben még tartanak a különféle munkálatok, míg 50 iskola esetében most vannak folyamatban a közbeszerzési pályázatok.

Az oktatás fejlesztése és az iskolai reform prioritást élvez minden tekintetben - hangoztatta Brnabić, aki a pedagógusokhoz is szólt. Azt mondta, óriási köszönettel tartozik az ország minden tanügyi dolgozónak: „Szeretnék így nyilvánosan is köszönetet mondani, és azt is elmondom, hogy a munkafeltételeik javításának keretében, január 1-től mindenképpen jelentős fizetésemelésre számíthatnak.”

Fotó: Tanjug/Szerb Kormány/Slobodan Miljevic

A szerb kormányfő szerint a tanügyi dolgozók igencsak rászolgáltak a magasabb keresetekre. Az oktatási reformmal kapcsolatban kiemelte: a legfontosabb, hogy 2017-től kötelező tantárgyként az általános iskola 5-ik osztályától bevezették a programozást. A tervek szerint a következő tanévtől már az általános iskolák első osztályában tanulni fogják a legkisebbek a számítástechnika alapjait. A gyerekek világszínvonalú képzésben részesülnek majd - ígérte.

Mladen Šarčević oktatási miniszter szerint az iskolaépületek energetikai hatékonyságán, a vezeték nélküli gyors internet elérhetőségén és sportolási lehetőségek biztosításán kell még fáradozni: „Az, ami nagyon fontos, hogy Szerbia nagyon rövid idő alatt hajtja végre az intenzív oktatási reformot. Ezek látható eredmények. Az Európai Bizottság kiválónak értékelte őket. Íme, már harmadik éve tart a végrehajtásuk, most van a második kör. A hatodik osztályosok, akiket meglátogattunk, és a másodikosok már az új program szerint tanulnak.”

Fotó: Tanjug/Szerb Kormány/Slobodan Miljevic

A fejlett, magas színvonalú oktatáshoz jól képzett és anyagilag is motivált tanügyi dolgozókra van szükség - szögezte le a szerb oktatási miniszter.

tanév
diák
tanügy
Ana Brnabić

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.