Ugrás a tartalomra

Új évad, új terem az Újvidéki Színházban

2019.09.06
16:50
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Sajtótájékoztatón ismertette a 2019/2020-as évad repertoárját az Újvidéki Színház. Mint minden évben, most is egy meghatározott téma alapján állították össze az előadásokat.

A tervek szerint az első bemutatóra a színházon végzett munkálatok is befejeződnek.

Az Újvidéki Színház új évadának kulcsszava a hegek. Minden előadás a múlt állapotával foglalkozik úgy, hogy megpróbálja egyben aktuálissá is tenni. A jövőben az Anna Karenina mellett színpadra állítja a társulat a Piszkos Fredet, de láthatjuk a Hair című népszerű előadást is.

Az évad során a társulat kísérő programjai sem maradnak el - mondta el Lénárd Róbert művészeti vezető. Szeptember 19-én lesz a ☺ című előadással nyitják meg az évadot, de emellett már programokkal is várják a színház szerelmeseit.

Lénárd Róbert művészeti vezető, Újvidéki Színház: „Délután 5-kor ugyanis Varga Tamás vadi új mély nyomdaszagú, A leves című drámakötetének lesz a bemutatója lenn a klubban. 6 órától pedig a Híd dráma lapszámának lesz a bemutatója szintén a klubban.”

Az Újvidéki Színházon végzett munkálatok jó ütemben zajlanak, és bár a határidőt nem tudták tartani, az Anna Karenina bemutatóját a közönség már a felújított nagyteremben élvezheti. Venczel Valentin, igazgató, Újvidéki Színház: „Az Anna Karenina bemutatója egyben ezeknek a munkálatoknak a hivatalos befejezését is jelenteni fogja. Mi az Anna Karenina bemutatója kapcsán egyben a terem és egyáltalán az új színházunk ünnepélyes átadását is ekkor fogjuk elvégezni.”

A 2019/2020-as évad során a társulat bemutatja még egyebek mellett a Bacchánsnők ógörög előadást, valamint a repertoáron szerepel még a Parasztopera és a Black Mirror is.

Újvidéki Színház
évad
Lénárd Róbert
Venczel Valentin

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.