Ugrás a tartalomra

Börtönbe kerülhet Boris Johnson, ha kitart a Brexit mellett

2019.09.08
07:56
2019.09.08
09:04
Forrás
HVG.hu
Törvény írja elő a Brexit halasztását, a kormányfő viszont inkább beledöglik, akkor is kilépteti országát az Európai Unióból.

Több brit képviselő – köztük a pártból kizárt konzervatívok is – jogi lépéseket tesznek, ha a brit miniszterelnök nem kér halasztást a Brexitre.

A londoni parlament alsóháza szerda este fogadta el azt a törvényt, amely meggátolja, hogy az Egyesült Királyság október 31-én megállapodás nélkül kilépjen az Európai Unióból. Az ellenzéki Munkáspárt soraiban ülő benyújtója, Hillary Benn után Benn-törvényként emlegetett passzus no deal esetén azt írja elő a kormánynak, hogy 2020. január végéig kérjen halasztást az EU-tól. A törvény már a felsőházon is átment, és már csak a királynő beleegyezésére vár.

Boris Johnson ehhez képest úgy fogalmazott, inkább beledöglik, de akkor is kilép október 31-én.

Több képviselő ezért felállított egy jogi csapatot, akik bíróságra mennek, ha Johnson nem teljesíti a törvényben előírtakat. A szakértők arra is figyelmeztették a kormányfőt, hogy ellenkező esetben börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

Londonban eközben a parlament épülete előtt összecsaptak a rendőrökkel a Brexitet támogató tüntetők. A BBC beszámolója szerint többen is fém barikádokkal dobálták meg a rendőröket, és megpróbálták áttörni a kordont.

Boris Johnson
Nagy-Britannia
tory
Brexit
halasztás
börtönbüntetés
Alkotmánybíróság

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.