Ugrás a tartalomra

Szijjártó: Közép-Európa és Németország együttműködése alapvetően határozza meg az EU jövőjét

2019.09.10
21:08
2024.03.19
08:35
Forrás
MTI
Szijjártó Péter kedden Berlinben mondott beszédet, a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott Német-Magyar Fórumon.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint „harminc éve bizonyítottuk, hogy ha magyarok és németek közösen cselekszenek és egymásra találnak, akkor az jó egész Európának”. Németország és Közép-Európa együttműködése különösen fontos most, amikor történelmi kihívások övezik Európát - mondta a miniszter. Hozzátette, büszkék arra, hogy az EU sereghajtóiból az EU egyik éllovasává lett Magyarország, ami „a magyar emberek szorgalmának és erőfeszítésének köszönhető”. Elmondta, büszkék a magyar-német gazdasági kapcsolatokra is, 6000 német vállalat van jelen az országban, amelyek 300 ezer magyar embernek adnak munkát.

Szijjártó Péter
Németország
Német-Magyar Fórum

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.