Ugrás a tartalomra

Az Ifjúság Európa jövője

2019.09.27
12:04
2019.09.27
17:44
Forrás
Pannon RTV
Az Ifjúság Európa jövője elnevezésű nemzetközi projekt zárókonferenciáját tartották meg péntek délelőtt a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban.

Kilenc ország csatakozott ehhez, célja pedig elsősorban az európai uniós tapasztalatcsere volt. A zárókonferencián a magyarkanizsai Beszédes József MMIK és a tatai Református Gimnázium csapata, illetve a szőgyéni ifjúság képviselői mutatkoztak be.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „Azon országok közül, akik benne vannak ebben a programban, csak Szerbia nem európai uniós ország, a többiek mind azok. Ezáltal számunkra és főleg a fiataljaink számára ez a tapasztalatcsere hatványozottan fontos, hiszen ők úgy ismerhetik meg az Európai Unió rendszerét, lehetőségeit és az Európai Unióban való fiatalként való boldogulást és aktivitást, hogy közben még nem ennek a rendszernek a tagjai. Én bízom benne, hogy tudatilag előre fel tudnak erre készülni.”

Magyarkanizsa
Fejsztámer Róbert

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.