Ugrás a tartalomra

Majdnem minden gyilkossági ügyet felderítették idén Szerbiában

2019.09.30
10:24
2019.09.30
10:30
Forrás
VajdaságMa
Az év eleje óta augusztus végéig Szerbiában 51 gyilkosságot követtek el, ezek 92 százalékát felderítették, írja a Politika napilap a belügyminisztérium adataira hivatkozva.

A lap megjegyzi, korábban nem mutatott még fel ilyen eredményt a szerb rendőrség. A tavalyi év azonos időszakában 62 gyilkosság történt, amelyek 70 százalékát zárták le.

Ebben a hónapban is folytatódott a pozitív tendencia, mivel a múlt héten három férfit tartóztattak le emberölés gyanújával, emlékeztet a lap hétfői számában.

A rendőrségi statisztika minden téren pozitív, ugyanis az idei év első nyolc hónapjában 47 324 általános bűncselekményt követtek el Szerbia területén, ami mintegy hét százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, amikor 50 775 bűncselekmény volt.

A belügyminisztérium adatai szerint ugyanezen időszakban 11 159 lopást követtek el, míg tavaly 11 292-t. Az idén 7952 minősített lopást jegyeztek, ami 18 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában elkövetett 9647.

Az idei év első nyolc hónapjában 704 rablást követtek el, ami körülbelül 27 százalékkal kevesebb a tavaly ilyenkor jegyzett 965-höz képest.

Az év eleje óta mintegy 3,2 tonna kábítószert foglaltak le, ami 40 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget, írja a Politika napilap.

gyilkosság
lopás
kábítószercsempész

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.