Ugrás a tartalomra

Két aradi vértanú sorsa is Nagybecskerekhez kötődik

2019.10.06
08:27
2024.03.19
08:48
Forrás
Pannon RTV
Évtizedeken keresztül csak Kiss Ernő eleméri nyughelyén tartottak megemlékezéseket. Lázár Vilmos Nagybecskereken született, Temesváron élt és az aradi Emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Lázár Vilmos emlékét 2005 óta a Nagybecskereki Székesegyházban emléktábla őrzi, amelyet Várady József és neje Czikajló Ágnes állíttattak.

Azóta minden évben az emléktábla megkoszorúzásával és hangversennyel emlékeznek a magyar forradalom hőseire.

A szombat esti koncerten az Emmanuel Kamarakórus mellett fellépett a temerini Juventus énekkar, valamint szavalók és a helyi zeneiskola tanárai.

Kelemen Imre, elnök, Emmanuel Kamarakórus: „A megemlékezések a kilencvenes évek elején kezdődtek Eleméren, Kiss Ernő aradi vértanú kriptájánál, sírhelyénél. Valamint sokan nem tudták, hogy Lázár Vilmos is Becskerekhez kötődik. Itt, ebben a városban született, valamint ebben a templomban, a régi templomban lett megkeresztelve. Valamikor a 21. század elején az Emmanuel Kamarakórus elkezdte a megemlékezéseket, amelyet most már 17. alkalommal tartunk meg.”

aradi vértanú
Nagybecskerek
Lázár Vilmos
Emmanuel kamarakórus
Kelemen Imre

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.