Ugrás a tartalomra

Irodalmi emléksétát tartottak Szabadkán

2019.10.18
19:00
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban Csáth Gézával foglalkoztak, a Svetozar Marković Gimnáziumban Munk Artúr életútját mutatták be a diákoknak.

A program zárásaként pedig megtekintették az ott levő felújított Kosztolányi szobát.

Dognar Aleksandar, szerb mint környezetnyelv tanár, Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka: „Először rendeztünk ilyen jellegű emléksétát. Egy 484 nevű belgrádi csoport, aki interkulturalizmussal foglalkozik, néhány héten keresztül a diákokkal és velünk tanárokkal is foglalkozott. Ennek a projektnek a része ez a séta, ami a közgazdasági iskolától indul, a politechnikai iskola után útba ejti a Kosztolányi színházat, a Kosztolányi gimnáziumot, és a legvégén a Svetozar gimnáziumban fejezi be a gyaloglást. A diákok ezekből az iskolákból egymás kultúrájáról tanultak.”

irodalom
Szabadka
emlékséta
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium
Svetozar Marković Gimnázium
Csáth Géza
Munk Artúr

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.