Ugrás a tartalomra

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

2019.10.19
19:15
2020.02.10
19:03
Forrás
Pannon RTV
Szabadkán is megszervezték a közös rózsafüzér imádságot.

Az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért elnevezésű globális szintű eseményhez mintegy hetven fiatal csatlakozott az észak-bácskai városban. A résztvevők a Kisboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplomban imádkoztak. A rendezvényen játékokkal is várták a gyerekeket.

Pénteken, helyi idő szerint 9 órakor világszerte gyermekek imádkoztak fél órán át a békéért és az egységért. Maga a kezdeményezés Venezuelából indult. Napjainkra ez a tömeges áhítat szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az a Szent Piótól származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.

Szabadkán szombaton rendezték meg a közös imádságot. A 14 éves Váradi Valentin már első óta hittanra jár, a templomi szertartásokra is hetente ellátogat. Már napok óta a közös rózsafüzér imádságra készült: „Jól éreztem magam, ezt is sűrűn szoktam imádkozni templomban. Otthon is sűrűn szoktam imádkozni. Éjjel elimádkozok egy Üdvözlégyet vagy egy Mi Atyánkat általában.”

Szöbek Valentinának és Rérih Martinnak a közös imádságban az mellett, hogy új imákat is megtanultak, legjobban az tetszett, hogy új barátságokat kötöttek
„- Nagyon-nagyon-nagyon tetszett.
- Tudtad az imákat vagy kellett egy kis segítség?
- Kis segítség kellett, mert nem annyira nagyon megy.
- Mit csináltatok még?
- Imádkoztunk, néztünk videókat.
- Mit üzennétek a többi gyereknek?
- Én azt üzenném, hogy mindenki imádkozza a rózsafüzért, mert megéri.
- És te? Mit üzensz?
- Én azt, hogy imádkozzanak és legyenek egészségesek.”

A templomban Fenyvesi Petronella volt az előimádkozó. Már többször is vezetett imádságokat, de ennyi gyerekkel most először: „Akik itt vannak, azok szerintem közelebb állnak a valláshoz, mint azok ,akik nem jöttek el, mert itt főleg azok a gyerekek vannak, akik járnak rendszeresen misére és tudták, hogy ma lesz ez a játszós, illetve imádkozós nap. Szerintem őket ez nagyban motiválja ahhoz, hogy még többet imádkozzanak és még közelebb kerülhessenek Istenhez.”

Óriási élmény együtt imádkozni a gyerekekkel és önmagában az, amikor valahol tömegesen imádkoznak együtt. Ez mindenki számára egyben óriási Isten tapasztalat is - mondta Balcsák Szilárd plébános: „Avilai Nagy Szent Teréz városunk védőszentje mondta, hogy ha meg akarsz tanulni imádkozni, akkor el kell kezdened imádkozni. Ha a gyerekek elkezdenek imádkozni, akkor megtanulnak imádkozni, megismerik jobban a jó Istent, megismerik jobban Jézus életét és pontosan ez által az egyháznak elevenebb tagjai lesznek.”

Idén egyébként a gyerekek Ferenc pápa kérésére a missziókért imádkoztak. Azokért a szerzetesekért, papokért és elkötelezett családos emberekért, akik távol otthonuktól hirdetik az evangéliumot.

Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért
imádság
ima
Balcsák Szilárd
Szabadka

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.