Ugrás a tartalomra

Szerbia aláírta a szabadkereskedelmi megállapodást az Eurázsiai Gazdasági Unióval

2019.10.25
19:20
2020.03.29
21:26
Forrás
Szerbiai RTV
Ana Brnabić ma délután Moszkvában írta alá a szabadkereskedelmi megállapodást az unió tagországainak képviselőivel. Szerbia előtt ezáltal egy 180 milliós népességet felölő piac nyílt meg.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió tagjai az egykori szovjet államok: Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán és Kirgizisztán, de tárgyalnak Szingapúrral, Izraellel és Egyiptommal is. A gazdasági unió külön együttműködési szerződéseket kötött Vietnámmal, Iránnal és Kínával. Szerbia számára a tagság további kedvező szabadkereskedelmi feltételeket teremt.

Ana Brnabić: „A vállalkozóinknak, cégeinknek, a lakosainknak nagyobb piacot, jobb alkalmakat, jobb lehetőségeket jelent, amikért a szerb kormány dolgozott. Azt gondolom, hogy ez történelmileg jelentős nap.”

Szerbia miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a megállapodás lehetővé teszi az ország számára 2 ezer tonna cigaretta, 90 ezer liter vinjak, 400 tonna tehéntúró és sajt, továbbá korlátlan mennyiségű kecske és birka sajt, valamint gyümölcspálinka exportálását a Gazdasági Unió piacára.

Tavaly Szerbia 3,4 milliárd dollár értékben valósított meg árucserét az eurázsiai unió öt tagállamával. Szerbia 1,1 milliárd dollár értékben exportált árut, míg 2,3 milliárd dollár volt a behozatal értéke. A megállapodás gazdasági és politikai hatásait a Szerbiai RTV reggeli műsorában Miladin Kovačević, a Köztársasági Statisztikai Hivatal igazgatója elemezte: „Mindenek előtt el kell mondani, hogy ez tisztán kereskedelmi megállapodás. Oszlassunk el minden kétséget afelől, hogy itt most valamilyen szélesebb politikai dimenzióról van szó. Tisztán kereskedelmi megállapodás, egy piachoz csatlakozunk még az Európai Unióba való belépés előtt, mivel ennek ideje még nem ismeretes. A belépéskor ezeket a megállapodásokat felül kell bírálnunk, illetve fel kell bontanunk. Addig is, ezek a megállapodások kiváló lehetőséget nyújtanak az árucsere növelésére, ami támogatja gazdaságunkat, növelve kereskedelmi és kiviteli lehetőségeinket.”

Az ünnepélyes aláírás után a szerb miniszterelnök is kiemelte, hogy a megállapodás nem politikai jellegű, tehát nincs semmilyen hatással az ország Európai Unióhoz való közeledésére. Ezt a tényt megerősítette Brüsszelből Maja Kocijančič, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője is. Szavai szerint a jelenleg kötött megállapodás addig lehet érvényben, amíg Szerbia nem lesz teljes jogú tagja az EU-nak, ennek pontos dátuma azonban még nem ismert.

Eurázsiai Gazdasági Unió
Moszkva
Ana Brnabić

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.