Ugrás a tartalomra

56-ra emlékeztek Hertelendyfalván

2019.10.27
11:08
2020.01.31
18:20
Forrás
Pannon RTV
Első alkalommal szerveztek ünnepi műsort az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékére a bánáti faluban.

A helyi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesületben tevékenykedő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Boros Rezső volt a rendezvény megálmodója és szervezője.

A hertelendyfalvi megemlékezésre Keveváráról és Sándoregyházáról is érkeztek érdeklődők.

Sebestyén József, Kevevára: „Ez egy olyan történelem, hogy nem is kell titkolni, hanem bőven kell beszélni róla, hogy minden magyar tudja pontosan a történetet.”

Pancsován a helyi televízió Magyar Percek című műsorában évente megemlékeztek az 56-os eseményekről - emelte ki a rendezvényen Balassa Julianna, az adás korábbi főszerkesztője. „Ha röviden is, az akkori aktuális adást okvetlenül az örök mécses képével, a lyukas zászló képével, az akkor éppen aktuális ünnepségek ismertetésével kezdtük és végeztük, úgyhogy a mi itteni közönségünk a Magyar Perceken keresztül folyamatosan érzékelhette, ha rövidebb időtartamban is, de az ünnepnek a hangulatát.”

Az eseményen a Nagy Imre Társaság szabadkai helyi szervezete is képviseltette magát. Céljuk, hogy előadásokon, vetélkedőkön és rendezvényeken keresztül az ifjabb korosztállyal is megismertessék az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság szabadkai szervezetének elnöke: „Nagyon örülök, hogy az itteni magyar és székely közösség megindította az október 23-i megemlékezést. Vajdaság-szerte 2001 óta mondhatni azt, hogy megindult az 56-os forradalom emlékezete. Több helyen emléktáblák találhatók az ide érkező menekültek emlékére.”

A hertelendyfalvi megemlékezés ötletadója és szervezője Boros Rezső. A helyi anyanyelvápolók rövid idő alatt készültek fel a műsorra - mondta a Petőfi-ösztöndíjas. „Nagyon örülök neki, hogy bevállalták a szűk határidő ellenére is, és hogy ilyen gyorsan sikerült felkészülniük. Volt, aki csak olvasott, de aki olvasott, az is nagyon ügyes volt, mivel nem járt ő magyar iskolába, ezért neki ez is hatalmas élmény volt, hogy egyáltalán el tudta szépen olvasni, illetve van olyan, aki kívülről elmondta a verset, és ez számomra nagyon jó, hogy otthon még gyakorolt, foglalkozott ezzel.”

A megemlékezés felkeltette a helyi magyar közösség érdeklődését. A kultúrműsor megtekintése mellett a helyeiknek barátkozásra is lehetőségük nyílt.

1956-os magyar forradalom és szabadságharc
Hertelendyfalva
Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület
Kevevára
Sándoregyháza
Nagy Imre Társaság
Kudlik Zoltán
Boros Rezső

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.