Ugrás a tartalomra

Donald Trump: megölték az Iszlám Állam vezetőjét

2019.10.27
15:35
2019.10.27
18:43
Forrás
MTI, Euronews.com
Donald Trump amerikai elnök vasárnap reggel a Fehér Házból közvetített beszédében hivatalosan is bejelentette Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjének a megölését.

Az akciót Szíria északnyugati részén hajtották végre az amerikai erők vasárnapra virradóra. Iraki és iráni biztonsági illetékesek közlése szerint al-Bagdadit és testőrét Idlíb körzetében ölték meg. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja úgy tudja, a katonai műveletben nyolc helikopter és repülőgép vett részt. Az akciónak több halálos áldozata van, köztük Bagdadi felesége, valamint gyerekek. Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere volt, Washington 25 millió dolláros vérdíjat tűzött ki fejére.

Donald Trump, elnök, Amerikai Egyesült Államok: „Az amerikai katonaság kiválóan teljesítette a küldetést. Egy katonánk sem vesztette életét az akcióban. Akkor halt meg, mikor a katonák behatoltak az alagútba. Az épületben rejtőzködő 11 gyereket sértetlenül kimentették. Három gyereket azonban al-Bagdadi magával vitt. Az alagút végén élesítette a robbanómellényét és megölte magát, valamint a három gyereket is. A teste megsemmisült, de az azonosítás során megerősítették, hogy ő volt az.”

Donald Trump
Iszlám Állam

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.