Ugrás a tartalomra

A külhoni tudósítóknak fontos szerepük van a magyar közmédiában

2019.10.29
15:40
2019.10.29
19:16
Forrás
Pannon RTV
Idén is a Pannon RTV székházában tartja éves tudósítói találkozóját a magyar közmédia.

A szakmai tanácskozáson az MTVA mintegy 50 stúdióhálózatában lévő stúdióvezetője vesz részt, akik az egész Kárpát-medencéből érkeztek Szabadkára.

Az Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Szlovéniából is érkező vendégek a Pannon Médiaházat is körbejárták. Megismerkedtek az ott zajló munkával és az ott dolgozókkal is. A magyar közmédia műsoraiban nagymértékben foglalkoznak a külhoni magyarságot érintő kérdésekkel, ebben pedig kiemelt szerepük van a külhoni magyar tudósítóknak.

Zver Ilona, magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettes, Szlovén RTV: „Nagyon jó olyan szempontból is, hogy ezek a találkozók hozzájárultak ahhoz, hogy például nálunk Lendván a rádióban és a tévében is olyan műsorokat szerkesztünk, amelybe bedolgoznak a határon túli stúdiók is. Van egy rádióműsorunk, amely hetente hozza a híreket a Vajdaságból, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből.”

A tudósítói találkozón idén a magyar közmédia vezetői, szerkesztői, valamint a külhoni stúdió hálózatokban lévő stúdióvezetők vesznek részt. Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte fontos a szakmai tapasztalatcsere, hogy jó minőségű anyagok születhessenek.

Dobos Menyhért, vezérigazgató, Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.: „A tudósítói hálózat pedig közel 10 ezer, sőt néha még több tudósítást is küld el. De nemcsak ebben merül ki a tudósítóknak a szerepe, hiszen ők önálló filmeket is készítenek, a Mecenatúra Programon is részt vesznek. Ezek az alkotások pedig tavaly a filmszemlén is láttuk, hogy milyen gyönyörűek és nívósak.”

A magyar közmédia tudósítói találkozójának ezúttal is a Pannon RTV adott otthont.

Bodzsoni István, igazgató, Pannónia Alapítvány: „Ez egy óriási jelentőségű esemény számunkra, meg egy óriási lehetőség arra, hogy ismerkedjünk, kapcsolatokat teremtsünk, tapasztalatot cseréljünk. Természetesen arra is, hogy halljuk a magyar közmédia vezetőitől, hogy miképpen és hogyan dolgozzunk nekik, hiszen mindannyian valamilyen módon bedolgozunk a magyar közmédiának.”

A tudósítói találkozó szerdán is folytatódik, egyebek mellett kibővített Kós Károly testületi ülést is tartanak.

tudósítói találkozó
Pannon RTV
Dobos Menyhért
Zver Ilona
Bodzsoni István
Szabadka

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.