Ugrás a tartalomra

Jelentősen megnövelné a gyermekek után járó támogatást a szerb állam

2019.11.08
05:19
2019.11.09
22:32
Forrás
Szerbiai RTV
Az eddigi 100 ezer dinárról 300-350 ezer dinárra emelkedhet az első gyermek után járó támogatás összege Szerbiában az elkövetkező két évben.

Az intézkedéssel az állam továbbra is arra szeretné ösztönözni a fiatal házaspárokat, hogy egyre többen vállaljanak gyereket hozzájárulva a népességszaporulathoz.

A csantavéri Kőműves Brigittáék már a második babát várják. Kislányuk, az alig egyéves Panna után a család egyszeri 100 ezer dináros támogatást kapott, ami valójában a babavárás előkészületeire volt elegendő. A fiatal anyuka szerint a 300, illetve a 350 ezer dináros támogatás hozzájárulna ahhoz, hogy egyre többen vállaljanak gyereket.

Az elkövetkező időszakban mintegy 200 millió eurót fektetnek a népességpolitikába, mindenek előtt azért, hogy lehetővé tegyék a mesterséges megtermékenyítést az összes érdekelt pár számára - jelentette ki Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke: „Szándékunk, hogy az elkövetkező két évben megnövekedjen az egyszeri segély az első gyerekre a jelenlegi 100 ezerről 300 ezer vagy 350 ezer dinárra. Idén 650 millió dinárral támogatták a népességpolitikát.”

Az elmúlt három évben 161 község és város kapott anyagi támogatást népességpolitikai intézkedésekre. Ezek egyes eredményei már láthatók is - nyilatkozta Slavica Đukić Dejanović, szerb népesedéspolitikáért felelős tárca nélküli miniszter: „Bár a demográfia területén évtizedekben számolunk, örömmel tölt el és bátorít bennünket a hír, hogy az év első tíz hónapjában először az elmúlt éveket tekintve Szerbiában 612-vel több baba született, mint az előző év azonos időszakában.”

 

Az anyagi támogatások mellett a munkaadóktól is elvárják, hogy jobban megértsék a munkavállalók családi kötelezettségeit. A rugalmas munkaidő például lehetővé tenné a szülők számára, hogy könnyebben összeegyeztessék a munkát és az otthoni teendőket.

támogatás
demográfia
első gyermek
Slavica Đukić Dejanović

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.