Ugrás a tartalomra

Nőtt az ország nettó devizatartaléka

2017.08.01
13:01
2017.10.04
12:15
A pénzügyi stabilitás a GDP növekedéséhez is hozzájárult.

Sosem volt ennyi nettó devizatartaléka az országnak, mint most - jelentette be Jorgovanka Tabaković. A Szerb Nemzeti Bank kormányzója elmondta, 2008-ban a devizatartalék összege 5,9 milliárd euró volt, 2016-ban pedig elérte a 8,4 milliárd eurót. Tabaković szerint azzal, hogy a jegybank az elmúlt két évben elérte és megőrizte a pénzügyi és árstabilitást, hozzájárult a GDP növekedésének felgyorsításához. Tavaly a gazdasági növekedés 2,8 százalékot ért el, és ebben a központi banknak is volt szerepe - erősítette meg a bankkormányzó. (Tanjug)

nettó devizatartalék
Szerb Nemzeti Bank
növekedés

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.