Ugrás a tartalomra

Búvártanfolyam Palicson

2019.11.09
18:49
2023.11.02
09:04
Forrás
Pannon RTV
Búvárok és búvároktatók részére szerveztek ma szemináriumot Palicson. A nemzetközi tanfolyamon a sportbúvárkodás egészségügyi szempontjairól, búvárfilmek készítéséről hallhattak a résztvevők.

A világon évente mintegy 10 ezer dokumentumfilmet készítenek. Ezeknek 5-10 százaléka tartalmaz olyan filmkockákat, amelyeken valamilyen víz alatti helyszín látható - mondta el Miljan Vuksanović búvárfilmkészítő. A palicsi tanácskozáson egyébként ő a víz alatti filmek készítéséről tartott előadást. Kiemelte: „A búvárok legtöbbször a búvároknak készítenek filmeket. Azt akarom elérni ezen az előadáson, hogy olyanoknak kezdjenek el filmeket csinálni, akik nem búvárok, tehát azoknak, akik velünk együtt merülnek alá az új világba. Ez a fajta filmkészítés egy teljesen új filmezési technológia. Nekünk például nincs forgatókönyvünk, hanem filmkocka-tervünk van.”

A tanácskozás házigazdájának, a szabadkai Spartacus víz alatti sportok klubjának egyébként mintegy 70 tagja van. A sportbúvárkodáson kívül az egyesület búvárképzéssel is foglakozik. A tagok egyben a polgári védelem tagjai is. Idén januárban ők mentették ki a Palics jéghideg vizébe merült jégvitorlázót is, aki alatt beszakadt a tó hajszálvékony jégtakarója. Milan Pavković búvároktató, a Spartacus víz alatti sportok klubjának elnöke hangsúlyozta: „Az ilyen tanácskozások a tapasztalatcsere és a fejlesztés színhelyéül szolgálnak. Idén a horvát búvárválogatott edzője, a lélegzet visszatartásos merülésről, azaz az apneáról tart előadást. Itt van Živković doktor, aki a búvárok kiválasztása témájában tart előadást, valamint Tomislav Stanić docens doktor is jelen lesz, a szabadkai hiperbárikus központból.”

A szerbiai búvárok egyébként nemzetközi versenyekre járnak uszonyos és búvárúszás, tájékozódási búvárúszás, szabad-tüdős merülés, vízi hoki, vízi fényképezés sportszámokban. Idén is sikerült megtartaniuk a felállított szabad-tüdős búvárkodási világrekordjukat, a 11 perc 45 másodperces időt.

búvár
szeminárium
tanfolyam
Miljan Vuksanović
Milan Pavković

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.