Ugrás a tartalomra

A Merkúr a Nap előtt haladt el

2019.11.11
19:29
2023.11.02
09:04
Forrás
origo.hu
Ritka égi jelenség volt megfigyelhető ma délután, amikor a Merkúr bolygó közvetlenül a Föld és a Nap között haladt át.

A bolygóátvonulások a legizgalmasabb, legérdekesebb csillagászati események közé tartoznak, így hívják azt, amikor egy kisebb égitest egy nagyobb előtt halad el, kitakarva annak egy részét. A Földről a Merkúr és a Vénusz esetében lehet a legjobban megfigyelni a jelenséget, amikor a Naprendszer legbelsőbb bolygói pályájukon haladva elhaladnak a Föld és a Nap között úgy, hogy eltakarják a Napkorong kis részét. Azok, akik a Nap nézéséhez alkalmas szűrővel és berendezéssel rendelkeznek azt láthatták, hogy a Merkúr fekete pöttyként volt látható a Nap előtt. Ehhez hasonló jelenség csak tizenhárom év múlva következik be ismét.

csillagászat
Merkúr
nap

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.