Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Zökkenőmentes határátlépésre számíthatunk decemberben

2019.11.12
16:14
2019.11.12
18:20
Forrás
Pannon RTV
A karácsonyi, év végi ünnepek időszakában egy hónapig egyszerűsítik az átléptetést a szerb-magyar határátkelőkön, így gyorsabban, egyszerűbb módon juthatunk el az anyaországba.

Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként elmondta, ennek hosszú távon is így kellene működnie. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy véli, a határ átjárhatóságában a Szabadka-Szeged vasútvonal is segíteni fog, amelynek felújítása a remények szerint jövőre kezdődik. Pásztor István a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesületének megalakulását is igen hasznosnak találja.

Pár hónapon belül, amint Bulgária befejezi egy 11 kilométeres autópálya-szakasz kiépítését, lehetőség nyílik arra, hogy az utazók a La Manche-csatornától autópályán eljussanak egészen Isztambulig - nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában Pásztor István. A VMSZ elnöke elmondta, hogy ez a Szerbián keresztül is áthaladó út azért fontos, mert évente mintegy hatvanmillió gépjármű közlekedik rajta, ebből pedig komoly bevétele származhat az országnak. A 10-es közlekedési folyosó keleti szakaszáról van szó, amely összeköti Szerbiát Bulgáriával. A politikus ennek kapcsán kifejtette, az is fontos, hogy Szerbia és Magyarország között is gyorsabb legyen a haladás, de ez a schengeni övezet miatt nehézkes. Az illetékesek azonban arról egyeztek meg, hogy ideiglenes könnyítést vezetnek be a közelgő ünnepek idejére.

„Ez a december 15. és január 15. közötti időszak arra volna jó, hogy azok a könnyítések, azok az egyszerűsítések, amiket itt kipróbálnak, azok hosszú távon is funkcióban maradjanak, amennyiben beválnak. Ez nagyon jó volna. Az elmúlt hetekben a biztonsági és a számítógépes rendszerrel, illetve sok minden mással voltak problémák. Ez a megszokottnál is vontatottabbá és lassabbá tette az ügyintézést, a kamionsorok és a személyforgalom vonatkozásában is. ”

A hétvégén megalakult a Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete. Ez azért jelentős, mert ebben a szervezetben szakemberek értekeznek majd az egészségügy állapotáról - emelte ki Pásztor István. A VMSZ elnöke abban bízik, hogy az egyesület tenni tud azért, hogy az ország egészségügyi rendszere az európai színvonalú ellátás felé haladjon. Elmondta, erre azért is szükség volt, mert a szakemberek a szakmaiságukkal segíthetik a politikum érdekérvényesítő munkáját. Ennek kapcsán a várható egészségügyi fejlesztésekről is beszélt.

„A jövő évben reményeink szerint minden úgy áll, hogy el tud indulni a Szabadkai Közkórház széles körű, nagyon-nagyon alapos felújítása. Nem csak építészeti, hanem orvostechnikai szempontból is. Ehhez van szükségünk szakmai segítségre. Ugyanez vonatkozik a zentai és a zombori kórházra is. Tehát mind a három kórházra, amelyik a mi népességünk szempontjából a legnagyobb vonzerővel bír, ahol a szolgáltatásokat meg tudják kapni. Ilyen szempontból ez nagyon fontos.”

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg:

Pásztor István a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításáról is beszélt. Az ezzel kapcsolatos megállapodást még az idén aláírhatják, akkor pedig jövőre elindulhatnak a kivitelezési munkálatok. Ha minden a tervek szerint alakul, 2022 tavaszától ezen a vasútvonalon 160 km/órával utazhatunk Szabadkáról Szegedre.

Pásztor István
határátkelő
vasútvonal
Vajdasági Magyar Orvosok és Fogorvosok Egyesülete

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.