Ugrás a tartalomra

Maradéki magyar kisiskolások látogattak el a Pannon RTV újvidéki stúdiójába

2019.11.13
15:40
2019.11.13
16:19
Forrás
Pannon RTV
Ottani stábunk bemutatta a gyerekeknek, hogyan készül a tévéműsor.

A szórványban élő gyerkőcöknek ritkán van alkalmuk egy-egy ilyen kirándulásra, ezért nagyon élvezték, ahogyan a kamera előtt ülve, a stúdió képernyőjén visszanézhették magukat. Ez arra ösztönözheti a későbbiekben őket, hogy minél többet lapozgassák az írott, és nézzék, hallgassák, valamint olvassák az elektronikus sajtót a saját anyanyelvükön - mondta el a csoportot vezető Szabó Nóra, aki a Petőfi Sándor Program keretén belül immár harmadik éve teljesít szolgálatot Maradékon.

Szabó Nóra, ösztöndíjas, Petőfi Sándor Program: „Azért látogattunk el Maradékról a magyar tagozatos osztály diákjaival, illetve egy óvodás is velünk érkezett, hogy megismerjük a Pannon Televíziónak a munkáját, a háttérmunkáját, hogy hogyan zajlik egy híradós munka, illetve a Fórum nyomdába is a Mézeskalács és a Jó Pajtás háttérmunkáit is, a szerkesztés folyamatát, hogy kicsit betekintést nyerjenek a gyerekek, meg hogy ezáltal is ismerkedjenek egy kicsit magával az újsággal, meg hogy kedvet kapjanak ahhoz, hogy ők is lapozgassák.”

Pannon RTV
Újvidék
Maradék

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.