Ugrás a tartalomra

Jól halad a Szabadka-Zenta vasútvonal felújítása

2019.11.14
07:32
2019.11.27
12:52
Forrás
Pannon RTV
Az év végére, de legkésőbb a jövő év első negyedévére befejeződik a Szabadka és Zenta közötti vasútvonal felújítása - ezt Kern Imre nyilatkozta a Pannon RTV-nek kedden Budapesten.

A szerbiai közlekedési államtitkár szerint jól haladnak a munkálatok, gyakorlatilag Oromig elkészültek és haladnak tovább Zenta felé. Kiemelte, a beruházás megvalósulásának sebessége függ az időjárástól is. Szerinte az, hogy gyakran esik az eső, hatalmas gondot okoz az összes építkezésnél, nem lehet olyan ütemben dolgozni, ahogy szeretnék.

Kern Imre, közlekedési államtitkár, Szerbia: „Ennek ellenére vagy az év végére, de legkésőbb a jövő év első negyedévére kész lesz a Szabadka és Zenta közötti vasútvonal. Én azt hiszem, hogy ez is egy nagyon fontos előremozdulás. Ennek a vasútnak nem csak az a célja, hogy gyorsabban közlekedjenek a polgárok, hanem nagyon fontos az áruszállítás szempontjából, hiszen a Metanol Nagykikindán üzemel és ezen a vasútvonalon kell, hogy szállítsa az árut Nyugat-Európába. Itt az üzletember fórum keretében beszéltem egy szerbiai vállalkozóval, aki szintén érdekelt ebben a vasútvonalban, mert nagy mennyiségű műtrágyát szállít szerbiai gyárakból Magyarországra, 100 000 tonnáról van szó és nagyon fontos számára, hogy megfelelő vasúti összeköttetés legyen. Hiszen ez a vasútvonal váltja ki majd a Szabadka-Újvidék vasúti szakaszt, amikor az teljes mértékben le lesz zárva, amikor elkezdődnek a kivitelezési munkálatok Újvidék és Szabadka, illetve a Belgrád-Budapest vonal ezen szakaszán.”

Szabadka
Zenta
vasút

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.