Ugrás a tartalomra

Szijjártó Péter Horvátországban

2019.11.15
18:47
Forrás
MTI
A közép-európai térség mára az európai növekedés motorjává vált - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a horvátországi Verőcén a horvát-magyar tulajdonban álló AMS Biomassza Erőmű átadásán.

Harminc évvel ezelőtt új Európa született, amikor a közép-európaiak visszafoglalhatták helyüket azon országok sorában, ahova mindig is tartoztak. Harminc évvel később, azaz ma, a közép-európai térség immáron az európai növekedés motorjává vált - jelentette ki Szijjártó Péter. A magyar miniszter elmondta: ez a helyzet nem magától állt elő, ennek a helyzetnek a megteremtésében a közép-európaiaknak és az őket képviselő országoknak nagyon sokat kellett tenniük. Úgy vélte: ezért a horvátok és magyarok egyaránt, joggal lehetnek büszkék arra, hogy észszerű gazdaságpolitikájuknak köszönhetően országuk az erős európai államok közé tartozik. Ebben a megerősödésben nagy szerepe volt a két ország gazdasági együttműködésének - tette hozzá.

Szijjártó Péter
Horvátország

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.