Ugrás a tartalomra

Évfordulóját ünnepelte az őrszállási művelődési egyesület

2019.11.17
13:21
2019.11.17
17:54
Forrás
Pannon RTV
Fennállásának 80. évfordulóját ünnepelte az őrszállási Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület.

A már hagyományosnak számító Erzsébet bált ennek jegyében szervezték meg. Az egyesület évfordulója alkalmából ünnepi műsorral készültek a szervezők, amelyben Ady Endrére emlékeztek.

Benépesítették az őrszállási Művelődési Egyesületet a mulatozni vágyók. Az Erzsébet bálon az egyesület nyolcvan éves fennállására emlékeztek, valamint színes programkavalkád is várta az ünneplőket. A bál keretében először szervezték meg az aprósütemények versenyét, amelyre házi készítésű finomságokkal lehetett benevezni. Lakatos Katica minden évben részt vesz a bálon, a versenyen pedig almás pitéjével mutatkozott be. „Erre esett a választásom, hogy almás pitét hoztunk. Az is egy régi, nem olyan új sütemény, nem olyan slagos. Úgyhogy ezt választottam.”

A helyiek mellett a környező településekről is érkeztek résztvevők. Pekter Andrea, alelnök, Ady Endre Magyar Művelődési Egyesület: „Ez egy olyan rendezvény, ami összetartja a falu magyarságát, valamint azokat az embereket, akik magyarnak érzik magukat és szeretnek ilyen rendezvényeken részt venni, de nincs rá lehetőségük, vagy alkalmuk elmenni messzebbre. Ez egy olyan központi falu, ami ami talán össze tudja gyűjteni a népet.” A szervező elmondta, hagyományt szeretnének teremteni a bállal, amelyre évről évre hatalmas az érdeklődés. Ezt bizonyítja az is, hogy idén telt házzal ünnepeltek.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke elmondta, az őrszállásiak méltó módon őrzik elődeik emlékét. „Úgy gondolom, hogy addig nincs gond a szórványban sem, amíg bállal tudjuk ünnepelni ezeket az évfordulókat, amíg úgy tudunk emlékezni, hogy egy lakodalmas hangulatot tudunk teremteni. A környék magyarjai összejönnek és jól érzik magukat. A vidámság, az öröm az mindig erőt, kedvet ad akkor is, ha néha látjuk a gondokat, a problémákat, fogyásunkat.”

A rendezvény hajnalig tartó mulatozással zárult.

Őrszállás
évforduló

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.