Ugrás a tartalomra
Pixabay/Ben_Kerckx

A szelfizés halálosabb a cápatámadásnál

2017-12-06
07:32
Forrás
hirado.hu
Egy újabb olyan adat, amit eddig is sejthettünk, de immár statisztika is van hozzá.

Tele az internet óvatlanul szelfizők hamis és valós történeteivel, akik annyira belefeledkeztek a várhatóan sok lájkot hozó kép készítésébe, hogy az életükkel fizettek érte. Lezuhantak egy épület tetejéről, átrohant rajtuk a vonat, kiestek a korlát fölött. A Statista ezúttal cápatámadásokkal vetette össze az elővigyázatlan szelfizőket. Ha az utóbbi évek átlagát mutató statisztikát nézzük, úgy festhet, a tengeri ragadozóktól kevésbé kell tartani, mint önmagunk eszement fotózásától. Egy nemzetközi tanulmány szerint szelfizés közben hetvenhárman haltak meg 2016 első nyolc hetében. Ehhez képest ugyanezen évben cápatámadásban „csak” négyen vesztették az életüket.

szelfi

Most

20:12, Frissítve: 20:24

Adventi vendégeskedés a tordai időseknél

Az adventi időszakban különösképpen odafigyelünk az egyedül élőkre és az idősekre. Ennek szép példája a bánáti Torda, ahol karácsony táján a gyerekek meglátogatják a falu legidősebb lakosait.

Népszerű

Királyi esküvő Belgrádban

Örök hűséget fogadott egymásnak Sándor szerb trónörökös fia, Fülöp Karađorđević és Danica, a neves szerb festőművész, Milan Marinković leánya.
Ludasi Betyárnap

Betyárnapot tartanak ma Ludason

A helyi közösség szervezésében idén már nyolcadik alkalommal tartják meg a hagyománnyá vált lovas játékokat, amelynek keretében főzőversenyt is szerveznek.