Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

2023-ra fejezhetik be a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítását

2018-06-13
13:02
2018-06-13
18:12
Forrás
Pannon RTV
A tervek szerint 2023-ban fejezik be a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítását, amely az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb beruházásának számít Szerbiában.

A felújított, modern vasútvonalon a szerelvények elérhetik akár a 200km/h sebességet is, ezzel jelentősen lecsökkentve az utazási időt a két főváros között.

Kern Imre, építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési államtitkár, Szerbia: „Sikerült megállapodnunk a kereskedelmi kivitelezési szerződésbe a második szakaszra is, az Újvidék-Szabadka-országhatár szakaszra. A szerződés a kormány előtt van, és vagy a héten vagy pedig a jövő héten a kormány ezt elfogadja, és július elején Szófiában a Közép-Kelet-Európai országok és Kína vezetőinek a csúcsértekezlete mellett, mint kísérő esemény alá lesz írva ez a szerződés. A harmadik szakasz, mint ahogy ismeretes, azt az orosz hitelből pénzeljük, és az orosz kivitelező végzi ezeket a munkálatokat.”

Belgrád-Budapest
Kern Imre

Most

21:29, Frissítve: 21:37

Nagyon komolyan romlik a föld minősége

Az elsivatagosodást bemutató világatlasz új kiadása szerint a népességnövekedés és a fogyasztási szokások változása minden korábbinál nagyobb nyomást gyakorolnak a Föld természeti erőforrásaira.
20:34, Frissítve: 20:42

Indul a Vajdaság Vizei regatta

Már május elején beteltek a helyek a jubiláris 10. Vajdaság Vizei regattára, amelyet június 22-e és július 1-je között tartanak meg.
20:15, Frissítve: 20:24

Aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

A magyar férfi kardcsapat aranyérmet nyert az újvidéki Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután a fináléban 45-33-ra legyőzte az olasz együttest.
19:05

Đoković a bolgár Dimitrovot verte

Novak Đoković megnyerte nyolcaddöntős mérkőzését is az angliai Queensben megrendezett füves pályás tenisztornán, miután két szettben legyőzte a bolgár Grigor Dimitrovot.

Népszerű

Traktor

Útlezárást szerveznek június 11-én, hétfőn

A Szerbiai Termelők Független Társulása egy órás figyelmeztető útlezárást szervez június 11-én, hétfőn reggel 8 óra 30 perckor. A megmozdulást az üzemanyag magas ára miatti elégedetlenség váltotta ki.