Ugrás a tartalomra

2024-re elkészülhet a Belgrád-Szabadka gyorsvasút

2023.11.21
13:58
2023.11.21
16:13
Forrás
Pannon RTV
Ezt Goran Vesić szerb építésügyi miniszter mondta mai szabadkai látogatásán.

Tavaszra várhatóan befejeződnek a szabadkai vasútállomás felújítási munkálatai, a gyorsvasút Belgrád-Szabadka szakasza pedig a tervek szerint 2024 végéig teljes egészében elkészülhet. Ezt Goran Vesić mondta mai szabadkai látogatásán. A szerb építésügyi miniszter megtekintette a vasútállomás felújítási munkálatait, és azt is megerősítette, hogy november végén megindul a vasúti utasszállítás Szabadka és Szeged között. A tervek szerint a közeljövőben háromóránként járnak majd a szerelvények a két határ menti város között.

A szabadkai vasútállomás első épületét 1869-ben adták át rendeltetésének, akkor indult el a vasúti forgalom Szabadka és Szeged között. A tervek szerint a szabadkai vasútállomást az eredeti állapotába állítják vissza, és a munkálatok várhatóan tavaszig befejeződnek.

1883-ban bővítették az állomásépületet, és a két világháború között kapta meg végleges kinézetét. A most folyó felújítási munkálatokat Goran Vesić szerb építésügyi miniszter is megtekintette.

„Megőrizzük a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézettel együttműködve a jellegzetes régi elemeket, és ez a vasútállomás jelenti majd Szabadka újbóli felvirágoztatását, mint ahogyan a vasútvonal megépítése a 19. század második felében azt eredményezte, hogy Szabadka fejlődésnek indult. Most, a 21. században a gyorsvasútnak köszönhetően, amely Szabadkán halad át, nagyon sok jót hoz majd Szabadkának, ezért is fontos a városnak a gyorsvasút építése.”

Az illetékes miniszter hozzátette, a gyorsvasút építési munkálatai Belgrád és Szabadka között a jövő év végéig befejeződhetnek, a munkálatok ugyanis gyors ütemben haladnak, egyes szakaszokon éjszaka is dolgoznak. Szerbia öt kínai gyorsvonatot vásárolt, ebből három szerelvény márciusban érkezik, mondta Vesić. Azt ígérte, 2025 márciusától újvidéki megállással egy óra tíz perc alatt érhetünk majd Belgrádból Szabadkára. A miniszter szerint a magyar fél 2025 végéig készül el a munkálatokkal, így a tervek szerint 2026-ban már teljes hosszában üzemel majd a Belgrád-Budapest gyorsvasút. A szabadkai vasútállomáson lesz a szerb és a magyar útlevél- és vámellenőrzés, utána Budapestig meg sem áll a vonat. A Budapestről induló utasok útlevél- és vámellenőrzése pedig a magyar fővárosban lesz, mondta Goran Vesić. Egyúttal bejelentette, hogy a Makszim Gorkíj utcai vasúti felüljárót, vagyis a közúti aluljárót december derekáig megnyitják a forgalom számára. Az építésügyi miniszter megerősítette, hogy november végén elindul a vasúti utasszállítás a Szabadka-Szeged vonalon.

„Az volt az elsődleges információ, hogy gondjaink akadtak, miszerint a szerbiai vonatokat szabványosítani kell Magyarországon. Megbeszélést folytattunk Lázár János hivatali kollégámmal, és a két ország belügyminisztereivel, azt hiszem a múlt héten, vagy tíz napja Belgrádban, és megoldottuk ezt a problémát, tehát a szerelvényeink megfelelő tanúsítványt kapnak. És a tervünk az, hogy háromóránként legyenek indulások. Az elsődleges tervek csak napi két járatról szóltak, mert csak a magyar vonatok közlekedhettek volna, de mivel a mieink is menni fognak, közös terv készül, új ötlettel. Nem tudom, hogy ez a háromóránkénti indulás mindjárt az első naptól meg tud-e valósulni, de az a terv, hogy a legrövidebb időn belül háromóránként járjanak a vonatok.”

Egyelőre a közös szerb-magyar útlevél- és vámellenőrzés a vonaton lesz, tehát menet közben, a későbbiekben pedig, amikor befejeződik a szegedi vasútállomás felújítása, Szegeden lesz a közös útlevél- és vámvizsgálat.

vasút
gyorsvasút
Goran Vesić

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.
07:39, Frissítve: 07:54

Támadás az Eiffel-toronynál, egy halott

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy "Allah Akbar".

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.