Ugrás a tartalomra

23,6 dináros előleg a napraforgó kilogramjáért

2018.08.10
08:53
Forrás
Szerbiai RTV
Az MK csoporthoz tartozó Victoria Logistic közzétette: előlegként 23,60 dinárt fizet a napraforgó kilogrammjáért. A többi felvásárló és az olajgyárak még nem közölték a felvásárlási feltételeket.

Az árelőleg ideiglenes, a cég a piaci ármozgás és a környező országokban érvényes árak alapján határozza majd meg a végső összeget. Tavaly az előleg 33–36 dinár volt áfával, a végső ár pedig 35 és fél dinár + áfa. A tervek szerint a Victoria az idén 200 000 tonna napraforgót vesz át. A második legnagyobb felvásárló, a boszniai, brčkói Bimal, amely a zombori Sunce étolajgyárban dolgozza fel a termést, 150 000 tonnát vesz meg. A magyarcsernyei Bánát 8–10 ezer tonnát, a csantavéri Gebi pedig mintegy 6000 tonnát vásárol fel. A szakemberek szerint jó termés várható, és kivitelre is jut a napraforgóból.

napraforgó

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.