Ugrás a tartalomra

Adán tartott lakossági fórumot a Prosperitati Alapítvány

2017.09.16
09:41
2024.03.19
08:36
Forrás
Pannon RTV
Nagy volt az érdeklődés a Prosperitati Alapítvány tegnap esti adai lakossági fórumán.

A községben eddig 275-en pályáztak sikeresen az alapítvány különböző vissza nem térítendő támogatásaira, összesen csaknem 180 millió dinár értékben.

A mostani, negyedik körben falusi házvásárlást célzó vissza nem térítendő támogatásra, mezőgazdasági földvásárlási hitelkamat-támogatásra, valamint mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatására lehet pályázni.

A falusi házvásárlást célzó vissza nem térítendő támogatási program célja a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve a folyamat visszafordítása. Újítás ebben a körben, hogy házvásárlásra már nem csak párok, hanem egyedülálló szülők is pályázhatnak. Dejan Mijailović, Mohol: „Házvásárlásra szeretnék pályázni, mivel a lehetőségek adottak. Akkor miért ne használjuk ki? Feleségemmel szeretnénk különköltözni a szülőktől, és ha sikerül, akkor örülünk neki.”

A lakossági fórum több résztvevője már nyert Prosperitati pályázaton, most érdeklődni, informálódni jöttek az új lehetőségekről. Szőke István, állatorvos: „Az előző körben ultrahang készülékre pályáztam. Sikeresen pályáztam meg ezt a pályázatot, megnyertük az összeget. Egy ultrahang készüléket szereztünk be kis és nagy állatok vizsgálatára, egy modernebb diagnosztikai eszközt.”

Az anyaország által támogatott fejlesztési program először Vajdaságban indult el, ezt követi most lassabban és kisebb összegben, visszafogottabb tempóban a Kárpátalja, és várhatóan elindul a program Horvátországban, Szlovákiában és Romániában is. Másfél év alatt 17 pályázatot írt ki a Prosperitati Alapítvány, ebből most 3 van nyitva - számolt be Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. „Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy azok, akik úgy döntöttek, vagy úgy döntenek, hogy itt kívánnak érvényesülni, azoknak még segítsünk. Ennyire egyszerű a dolog. Ezért vállaltuk azt a pionír munkát, amit az elmúlt két, három, négy évben végig csináltunk.

Sikeresnek értékelte az előző három pályázati kört a községben Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője. „Ada községben rengeteg pályázónk volt, mikro- és kisvállalkozások. Itt hagyománya van a vállalkozásnak, iparnak. Összesen 275 sikeres pályázónk volt, és 176,5 millió dinár támogatás érkezett az adai önkormányzat területére az itt működő mezőgazdasági termelőknek és vállalkozóknak, úgyhogy aktív volt az itteni közösség.”

A lakossági fórumok időpontjáról és a pályázási lehetőségekről bővebb információt a www.prosperitati.rs honlapon kaphatnak az érdeklődők.

Prosperitati
Ada
lakossági fórum

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.