Ugrás a tartalomra

Átlagosan öt százalékos béremelés esedékes a közszférában

2017.09.12
16:54
2024.03.19
08:51
Forrás
N1
A szerbiai közszférában dolgozók átlagosan öt százalékos béremelésre számíthatnak a jövő évtől kezdve.

A szerbiai közszférában dolgozók átlagosan öt százalékos béremelésre számíthatnak a jövő évtől kezdve – írja mai számában a Blic napilap nem hivatalos forrásokra hivatkozva. Megjegyzik, hogy a legnagyobb emelést, csaknem 6-7 százalékost a katonaság, az egészségügyi dolgozók, a rendőrség és a tanügy dolgozói kapnak. A szociális ügyi dolgozók, a kultúra területén tevékenykedők és az igazságszolgáltatásban munkát végzők pedig három százalékos béremelésre számíthatnak.

A Blic forrása szerint a legesélyesebb az átlagos öt százalékos emelés, ez azonban függ a Nemzetközi Valutaalap jelentésétől is. Az IMF delegációja egyébként holnap érkezik majd Belgrádba. Mint ismeretes, korábban Dušan Vujović pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy biztosan lesz béremelés jövőre Szerbiában.

béremelés
közszféra
Nemzetközi Valutaalap

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.