Ugrás a tartalomra

Az idén nem drágul az áram Szerbiában

2016.02.07
16:39
Nem drágul az áram Szerbiában az elkövetkező időszakban – mondta a Szerbiai Villanygazdaság igazgatója
Nem drágul az áram Szerbiában az elkövetkező időszakban – mondta a Szerbiai Villanygazdaság igazgatója. Aleksandar Obradović szerint ennek két oka van: egyrészt a régióban és Európában folyamatosan csökken az elektromos energia ára, másrészt pedig a Szerbiai Villanygazdaság jelenleg is átszervezés alatt áll. Az illetékes hozzátette, az árak meghatározásában a villanygazdaság folyamatosan és következetesen együttműködik a Nemzetközi Valutaalappal, valamint a Világbankkal is. (RTS)

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.