Ugrás a tartalomra

Azt mondják, az emeléssel is a gáz átlagos ára az egyik legalacsonyabb Európában

2023.09.22
17:23
Forrás
Szerbiai RTV
Drágul a földgáz Szerbiában november elsejétől, az emelés azonban nem lesz magasabb tíz százaléknál, jelentette ki a Szerbiai RTV műsorában Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek igazgatója.

A földgáz ára kilowattóránként 4,54 dinár lesz majd adó és járulékok nélkül, ezekkel együtt pedig 5,02 dinárt tesz majd ki. Az emelésről szóló döntést az Energetikai Ügynökség tanácsa hozta meg. Az illetékesek szerint egyébként így is az egyik legalacsonyabb lesz az átlagár Európában.

Dušan Bajatović, igazgató, Srbijagas: „Ha ezt átszámoljuk a decemberi átlagos számlára és két kategóriára osztjuk, akkor például 2100 kilowattóra gáz esetében, ami mintegy 200 köbmétert jelent, az áremelkedés mintegy 847 dinár lesz. Ha 400 köbméterről van szó, akkor kicsivel több mint 1600 dinár, mindez attól függően persze, hogy mennyire használnak el. Azt ígértük, hogy nem lesz nagyobb az áremelkedés tíz százaléknál.”

Dušan Bajatović
földgáz

Most

15:40, Frissítve: 16:02

Helyi alapanyagokból helyi termékek

Hagyományos karácsonyi kiállítás, helyi termékek bemutatója, nemzetközi pálinkafesztivál, vajdasági kulináris és élelmiszeripari kiállítás, mesterségek bemutatója és gépkiállítás. Mindez egy rendezvényen belül - elkezdődött a 7. Zentai Gazdanapok.
15:29, Frissítve: 15:36

Molnár Judit érdemelte ki a Kosztolányi-díjat

A magyar ügy érdekképviseletében tett fáradhatatlan munkájáért a felvidéki Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője kapta a Kosztolányi-díjat a III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozón Visegrádon.
14:01, Frissítve: 14:07

Erős emberek versenyeztek Magyarkanizsán

Minden erejükre szükségük volt azoknak a résztvevőknek, akik indultak a II. Karácsonyi Kupa elnevezésű felhúzó versenyen. Ez az erőemelés harmadik gyakorlata és kétségtelenül a legnehezebb. A legtöbb résztvevőnek sikerült rekordot döntenie.
13:30, Frissítve: 13:38

Átérezni a Himnusz és a Szózat lelkületét

25. alkalommal szervezte meg az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete a Himnusz és Szózat szavalóversenyt. A megmérettetésnek a Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar adott otthont.
13:22

Egységes fordítások Vajdaságban

Ezzel a címmel tartott fordítástudományi konferenciát a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán. Az előadók személyes tapasztalatokat osztottak meg egymással, valamint a vajdasági fordítástudomány aktuális kérdéseit is megvitatták.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.