Ugrás a tartalomra

Biztosított Szerbia áramellátása

2021.11.11
13:30
2021.11.11
17:38
Forrás
Pannon RTV
Megújul az obrenovaci Nikola Tesla hőerőmű B blokkja. Ennek köszönhetően biztosítva lesz Szerbia stabil áramellátása a télen – jelentette ki Aleksandar Vučić Obrevovacon. A munkálatok befejezése november végén várható.

Obrenovac Belgrádtól 30 kilométerre délnyugatra fekszik, az itteni hőerőmű jelentős részt vállal az ország villamosenergia ellátásából. Amikor a most felújított blokkból is érkezik energia akkor már tartalékolni is tudunk. A szerb elnök a helyszínen azt mondta: nem csak saját magunknak lesz áramunk, hanem kivitelre is jut majd. Aleksandar Vučić szerint ugyanakkor a közeljövőben nagyobb hangsúlyt kell kapjanak a megújuló energiaforrások, csökkenteni fogjuk a szén részesedését a villamos energia termelésében, de óvatosan és racionálisan kell ezt megtegyük – húzta alá. Az elnök kiemelte: hamarosan döntés születik arról, hogy Szerbia beszáll egy nukleáris erőmű építésébe, vagy saját maga épít moduláris atomerőművet. Korábban arról volt szó, hogy Szerbia esetleg részt vállal a Paks 2 építésébe, hogy a létrejövő kapacitás nyomán áramhoz jusson.

„A villamos energia termelésünkben a szén részesedése 68 százalék. Szükség van arra, hogy bővítsük a megújuló energiaforrásainkat. Hogy ez miként tesszük meg, azt a következő időszakban látjuk meg. Még kiderül, hogy atomerőmű építésben veszünk részt egy szomszédos országban, vagy magunk építünk moduláris atomerőművet.”

Az obrenovaci Nikola Tesla Hőerőmű egyébként a világ kilencedik legnagyobb környezetszennyezője, ez derült ki az Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont és a Greenpeace tavalyi közös jelentéséből. A szerb államfő szerint az ország a nap és a szélenergiára is támaszkodni fog.

„Ezek mellett szükség van a biztos energiaforrásokra is. Olyanokra, amelyek biztosítják az áramot, akkor is, ha napos idő van, esik az eső, vagy ha havazik. Még egyszer köszönet az itteni alkalmazottaknak az erőfeszítéseikért. Szerbiában az embereknek tudniuk kell, hogy van elegendő áram és van elegendő és minőségi fűtés is.”

Az energiaválságtól tart egész Európa. Nyugaton videókban készítik fel az embereket arra, hogy mit tegyenek akkor, ha hosszabb áramszünet miatt fűtésük sem lenne. Szerbia az ilyen helyzeteket kerülné el. A szerb államfő éppen ezért november végén az energiabiztonságról és a gázellátásról tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Aleksandar Vučić
Nikola Tesla Hőerőmű

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.