Ugrás a tartalomra

Csökkent Szerbia államadóssága

2019.05.01
11:43
2019.05.01
18:54
Forrás
Pannon RTV, Tanjug
Kivételes eredményt ért el Szerbia az államadósság csökkentése terén az elmúlt években - nyilatkozta Siniša Mali, Szerbia pénzügyminisztere.

Mali hangsúlyozta, hogy mindezt úgy érték el, hogy közben növelni tudták a nyugdíjakat és az államkasszában is többletet értek el. Hozzátette, ez fontos eredmény annak szempontjából, hogy még több befektető és ezzel együtt beruházás érkezzen Közép- és Kelet-Európába.

Siniša Mali, pénzügyminiszter, Szerbia: „2014-ben a GDP több mint hetven százalékát tette ki az államadósságunk. Ez év márciusában, tehát az elmúlt hónapban ugyanez 50,8 százalék volt. Az IMF és a Világbank szakértői szerint, illetve azok szerint, akik egy kicsit is értenek a pénzügyhöz, ez egy hihetetlen eredmény. Olyan eredmény, amelyet a pénzügyi konszolidáció idején értünk el.”

Siniša Mali
államadósság

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.