Ugrás a tartalomra

Egyelőre nem szűnik meg a roaming a nyugat-balkáni országokban

2018.05.17
13:52
2018.05.17
14:04
Forrás
Blic
A roamingdíjak várhatóan folyamatosan csökkennek majd.

Egyelőre nem szűnik meg a roaming a nyugat-balkáni országokban, így Szerbiában sem. Sajtóinformációk szerint Szófiában az EU-s és régiós vezetők ma aláírnak egy nyilatkozatot, ami azonban nem az EU és a Nyugat-Balkán közötti roamingdíjak eltörlését jelenti, de előirányozza azok folyamatos csökkentését. A régió négy országa, Szerbia, Montenegró, Bosznia és Macedónia között már most lényegesen olcsóbbak a nemzetközi hívások. Ehhez a négyeshez csatlakozhat még Albánia és Koszovó is, amennyiben a mai szófiai találkozón megkapják a szükséges támogatást. Az Európai Unió tagországai között tavaly júliusban szüntették meg a roamingdíjakat, vagyis az ott élők többletköltségek nélkül telefonálhatnak egymással. Ez azonban egy tízéves folyamat eredménye volt.

roaming
telefon
mobil

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.