Ugrás a tartalomra

Engedélyezett a bárányhús Kínába való kivitele (videó)

2017.05.16
08:39
Engedélyezett a bárányhús Kínába való kivitele – hangzott el az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon
Engedélyezett a bárányhús Kínába való kivitele – hangzott el az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon. A két ország közötti bilaterális tárgyalások első eredményei már láthatóak, a jövőben csak mélyülni fog a két ország közötti árucsere-forgalom. A vásáron főleg nagy teljesítményű erőgépeket vonultattak fel a gyártók és a forgalmazók, a hazai kis-és középvállalkozások is helyet kapnak az agrárszemlén. A bácsfeketehegyi termelők a község támogatásával érkeztek, lehetőséget keresnek az új piacokon való részvételre. Perlaki Zoltán, magánvállalkozó, Bácsfeketehegy: "Kilencven százaléka a nyersanyagnak, amit feldolgozunk, a saját termelésünkből jön elő, ilyen módon követjük a végtermék minden fázisát és az idén vezetjük be a standardokat, amelyek az élelmiszer termelésével és feldolgozásával per pillanat aktuális."



Kína és Szerbia között 2016-ban született meg az eddigi legmagasabb rangú együttműködési szerződés. Eddig az infrastruktúrában és az energetikában születtek eredmények, most a mezőgazdaságban, illetve az élelmiszeripari termékek kapcsán is keresik az együttműködési lehetőségeket - mondta a kiállításon Tian Yishu, Kína belgrádi nagykövetségének tanácsadója. A távol-keleti ország és Vajdaság közötti kapcsolatok jelentősek, ezt a kínaiak a vásáron való részvétele is bizonyítja – mondta Ivan Đoković, a Tartományi Kormány alelnöke: "A Tartományi Kormány rendkívül büszke az újvidéki kiállításra, mert a régió és Európa legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát, ezt támasztja alá a mai kínai külkereskedelmi bizottság látogatása is, valamint a 8 tartományból érkező 40 vállalat részvétele is. Ez bizonyíték arra, hogy a vásár egy külkereskedelmi lehetőség minden cégnek és a Kínai Népköztársaságnak is." vasarkianaiak2   Željko Radošević, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a napokban megtartott közös fórumon megszületett az első olyan tanúsítvány, amely értelmében a bárányhúst szabadon szállíthatja Szerbia a kínai piacra. Željko Radošević, államtitkár, Mezőgazdasági Minisztérium, Szerbia: "Ez egy biztos jele annak, hogy a Kínai Népköztársaság illetékes minisztériumaiban biztos és megbízható partnerekre találtunk, mert a kiszállításra vonatkozó szabályok nagyon körülményesek és hosszantartóak." A Kínai Népköztársaság kiállítóegységének megnyitásán elhangzott továbbá, hogy a két ország között még folynak azok a tárgyalások, amelyek a tej, a gyümölcs és más élelmiszeripari termékek kiviteli lehetőségire vonatkoznak. kinaiak 6
Kína
bárányhús

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.