Ugrás a tartalomra

Fenntartható társadalom

2018.07.28
14:14
2018.07.29
00:01
Forrás
Pannon RTV
Fenntartható társadalom a szövetkezetek révén – ez volt a Nemzetközi Szövetkezeti Nap idei mottója.

Az eseményt már hetedik alkalommal rendezték meg Zentán, célja pedig egy igazságosabb szövetkezeti rend kiépítése.

A tanácskozáson szó esett a két és fél évvel ezelőtt életbe lépett új törvényről, amelynek értelmében minden szövetkezetnek újból kellett regisztrálnia magát. Erre hároméves határidőt szabtak ki. Sok szövetkezetnek gondot okozott a vagyonkérdés rendezése. Amennyiben nem sikerül rendezniük január elsejéig, úgy az összes vagyon állami tulajdonba kerül.

Molnár Csikós József, igazgató, Zentai Földműves Szövetkezet: „A legnagyobb problémánk most abból ered, hogy a szövetkezeti tagoknak, akik társulva vannak, a Prosperitati most úgy ad nekik kölcsönt, amennyiben meghatározott helyre viszi a termést. Tehát a tagság jogából eredően nem vihetné máshova, mert egy földműves egy helyen lehet tag.”

A magyarországi szövetkezetek egy fajta megújulásba kezdtek, leginkább a foglalkoztatásszervező szövetkezetek terén, de ugyanez igaz az agráriumban is - mondta az eseményen Patay Vilmos, a magyar Országos Szövetkezeti Tanács alelnöke.

Patay Vilmos, alelnök, Országos Szövetkezeti Tanács, Magyarország: „Az agráriumban alapvetően két típusa van a szövetkezeteknek: a termelő szövetkezetek, a korábbi, még szocialista rendszerben létesített termelő szövetkezetek. Egy része még működik. Az új típusú szövetkezetek az unióba lépés óta működnek. Úgymond egyfajta üzemkiegészítő szövetkezetként az a dolguk, hogy a gazdák, akik csatlakoznak, azok beszerzéseit, értékesítéseit és a feldolgozást is szervezzék, egyfajta közös szolgáltatóként.”

A Nemzetközi Szövetkezeti Nap egy társadalmi program, amelynek célja egy igazságosabb társadalmi rend megteremtése – vallja Kovács József, a Vajdasági Gazdakörök Szövetségének elnöke.

Kovács József, elnök, Vajdasági Gazdakörök Szövetsége: „A szövetkezetek napját méltán tekinthetjük ilyennek, hiszen a szövetkezeti elvek és értékek végett olyan szolidáris társadalom kiépítését tűzte ki célul, amely törődik tagjai jóléti esélyeinek megteremtésével, környezetük gazdasági, kulturális és civilizációs fejlesztésével.”

A Nemzetközi Szövetkezeti Nap keretében már ötödször rendezték meg a szövetkezeti tudásversenyt a fiatalok részére. Ennek célja, hogy megváltozzon az emberek szemlélete a szövetkezetekkel kapcsolatban.

Zenta
szövetkezet

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.