Ugrás a tartalomra

A Fiskális Tanács elnöke szerint hatékonyabb reformokra van szükség

2017.01.03
12:50
A szerb kormánynak határozottabban kell megreformálnia az állami és közvállalatokat ahhoz, hogy javuljon az ország lakosainak életszínvonala - nyilatkozta a Fiskális Tanács elnöke
A szerb kormánynak határozottabban kell megreformálnia az állami és közvállalatokat ahhoz, hogy javuljon az ország lakosainak életszínvonala - nyilatkozta a Fiskális Tanács elnöke. Pavle Petrović ennek kapcsán kiemelte, meg kell alapozni a fenntartható gazdasági növekedést. A költségvetésre a legnagyobb kockázatot azok az állami és közvállalatok jelentik, amelyeknél még nem végezték el az átszervezést. Ezeknek a cégeknek a gondjait Szerbiában lassan vagy egyáltalán nem orvosolják, az adósságaik pedig egyre csak halmozódnak. A Fiskális Tanács elnöke elmondta még, prioritásként kell kezelni az oktatás és az egészségügy reformját, valamint hatékonyabbá tenni a bíróságok munkáját. Folytatni kell szürkegazdaság elleni harcot és továbbra is hangsúlyt fektetni a közberuházásokra - tette hozzá Pavle Petrović. (Blic)
költségvetés
közvállalatok
reformok
gazdasági növekedés
Fiskális Tanács
hatékonyság

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.