Ugrás a tartalomra

Folynak a számolgatások, hogy mivel fűtsünk a télen (videó)

2016.09.05
17:41
Az ősz beköszöntével egyre aktuálisabbá válik a kérdés a szerbiai háztartásokban, hogy mivel fűtsenek a téli időszakban
Az ősz beköszöntével egyre aktuálisabbá válik a kérdés a szerbiai háztartásokban, hogy mivel fűtsenek a téli időszakban. Ami egyelőre bizonyos, hogy az áram drágulása miatt, az azzal való fűtés ára is növekszik majd. A fa és a szén mellett ezúttal gázzal melegedni is kifizetődő lesz egyesek szerint. Javában folynak a számolgatások, hogy mivel fűtsünk a télen, hogyan járunk jobban. Szilárd tüzelő esetén egy átlagos család egy közepes tél során három tonnányi minőségi szenet és három űrméternyi fát használ el. Ez becslések szerint telenként 40-50 ezer dináros költséget jelent. Ennek az összegnek a töredékével is meg lehet úszni a telet, ha nem keményfát vásárolunk. A nyárfának kétezer dinár köbmétere. Van, aki ezzel fűt három helyiséget. Ez a teljes téli szezonra 12-13 ezer dináros kiadást jelent. Szabadkán, aki a Távfűtő Művek szolgáltatásait választja, ugyanennyit fizet. Csak éppen nem szezononként, hanem havonta. Natalija Janić: „Viszont a fűtéssel egyáltalán nem vagyunk elégedettek. Persze vannak olyan épületek, amelyek jobban szigetelnek, mások nem annyira, de ha a hálószobában 16 Celsius fok van, ami mondjuk, hogy még elfogadható is, de azokban a helyiségekben, ahol egész nap tartózkodunk, ott is 17 fok van, az már nem az igazi. Egyedül a konyhában, ahol minden készülék működik, ott van olyan 20 fok. Szóval ami a fűtést illeti egyáltalán nem vagyunk elégedettek, és az árral sem vagyunk megelégedve.”



A földgáz lényegesen olcsóbb lett, a tavalyi idényhez képest csaknem 36 százalékkal. Az októberre bejelentett 3,8 százalékos drágulás miatt árammal fűteni pedig valamivel drágább lesz. A távfűtés és a szilárd tüzelő ára a tavalyihoz képest nem változott. Viszont újabb kérdés, hogy szilárd tüzelő esetén melyik a jobb választás: a fa vagy a szén. Bašić Palković Lajčo: „A szénnek az ára kalóriaérték, Kilojoule-k alapján van megállapítva. Minél magasabb a kalóriaérték, annál drágább, de annál kevesebbet is kell használni. Így a szárított szén, vagy amelyik vegyileg át van dolgozva, vagy egy barnaszén, amelyik mosva van, sokkal gazdaságosabb, mint például egy űrméter fa. Tudjuk, hogy a Szerbiából jövő fák, az erdők betegek, korhadtak.” Szerbiában már nyáron sokan készültek a télre. A legkelendőbb a tűzifa volt és a legolcsóbb, a kolubarai szén, amelynek 6000 dinár tonnája. A bükk, tölgy, akác és gyertyán űrméterenkénti ára egyébként 5000 dinár körül indul, minőségibb szenet pedig 11-14 ezer dinárért vásárolhatunk.
fa
szén
tüzelő

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.