Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Folytatódik a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program

2019.07.19
18:56
2020.04.21
12:04
Forrás
Pannon RTV
Folytatódni fog a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program. Ezt jelentette be ma Pásztor István Szabadkán.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke elmondta, a Prosperitati Alapítvány holnap közzé tesz egy felhívást a vállalkozók számára, amelyben igényeiket oszthatják meg abból a célból, hogy az alapítvány a vállalkozók érdekeit szem előtt tartva hirdesse meg a következő gazdasági fejlesztési pályázatokat.

Pannon RTV

A Prosperitati Alapítvány szombaton, azaz holnap egy nyilvános felhívást tesz közzé. Ebben a vállalkozók a turisztikai, a feldolgozóipari és az ipari fejlesztésekre vonatkozó elképzeléseiket oszthatják meg, ezzel is segítve az alapítvány munkáját.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „A Prosperitati Alapítvány egy nyilvános fölhívást közöl, illetve az azzal kapcsolatos űrlapokat bocsátja rendelkezésükre mindazoknak, akik 100 ezer euró feletti értékű fejlesztésben gondolkodnak a saját cégeik tekintetében. Eddig is azt csináltuk, hogy megkérdezve, megtudakolva, hogy mi a vállalkozói rétegnek a igénye, szüksége, azt figyelembe véve fogalmaztuk meg a pályázati felhívásokat. Ez eddig bevált, azt gondolom, hogy ezt nem kell megváltoztatni.”

Pannon RTV

Az űrlapokat szeptember 15-ig kell kitölteni. A felhívás azt a cél szolgálja, hogy a vállalkozók igényeit szem előtt tartva hirdessék meg a gazdasági fejlesztési pályázatokat.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Az előttünk álló három és fél évben mintegy dupla akkora összeg áll rendelkezésünkre, mint az előző három évben, amit igénybe vettük. Azt gondolom, hogy ez egy soha nem látott lehetőség, egy soha nem látott esélye a vajdasági magyar vállalkozásoknak, hogy versenyelőnyt teremtsenek magunknak, hogy technológiai fejlesztéseket valósítsanak meg, és ennek köszönve gyorsabban tudjanak előrehaladni, versenyképesebbek legyenek, a termékeik minőségével, árával és mennyiségével.”

Pásztor István hozzátette, a tervek szerint a következő év feléig a pályázatok nem csak átadásra, hanem elbírálásra is kerülhetnek. A kérdőívek a Prosperitati Alapítvány honlapján lesznek elérhetők, a prosperitati.rs oldalon.

Pásztor István
Szabadka
gazdaságfejlesztési program
pályázati felhívások
Vajdasági Magyar Szövetség
Prosperitati Alapítvány
Vajdaság

Most

15:20, Frissítve: 15:32

Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat

Átadták Budapesten a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat a Budavári Palotában. Az elismeréseket a kitüntetettek Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkártól vehették át. A díjazottak között három vajdasági művelődési egyesület is van.
14:48, Frissítve: 15:11

Ünnepel Magyarország - a légiparádé elmarad

Fesztiválhangulat, színpadi és utcai produkciók, kiállítások, látványművészeti előadások, családi és gyermekprogramok várják tizenkét helyszínen Budapesten az érdeklődőket a hétvégén a Szent István-napi állami rendezvénysorozat keretében.
14:08, Frissítve: 14:16

Sportszerek ajándékba

A topolyai TSC Akadémián a Szerb Labdarúgó Szövetség képviselői sportfelszerelést adományoztak a Községi Labdarúgó Szövetség klubjai számára.

Népszerű

Halálos baleset Bácsfeketehegynél

Halálos baleset történt délután az autópályán. Egy személyautó és egy kombi ütközött össze az Újvidék és Szabadka közötti autópálya-szakasz bácsfeketehegyi lejáratánál pénteken.

Folytatódtak a tüntetések Vajdaság-szerte

Nem egyeztek meg a gazdák és a kormány képviselői. A gazdák azt mondták, az alacsony felvásárlási árak, a magas üzemanyag- és műtrágya árak, továbbá a vízlecsapolási illeték miatt elégedetlenek.