Ugrás a tartalomra

Fontos a vállalkozói szellem, a közös gondolkodás és a tudás

2022.07.20
17:28
2022.07.20
19:20
Forrás
Pannon RTV
A válság lehetőség is, el kell gondolkodni azon, hogy mi hozható ki ebből a helyzetből, hogyan tovább - hangzott el a többi között a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor Gazdaságfejlesztés, vállalkozói együttműködés és innováció című beszélgetésén.

Kiemelték, fontos a vállalkozói szellem, a közös gondolkodás és a tudás értéke. Hajnal Virág, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője ennek kapcsán a Pannon RTV-nek elmondta: a gazdaságfejlesztés 2015-ben indult el először a Kárpát-medencei programban, azóta nagyon sok vállalkozó kapott nagyon sok támogatást. Nagyon fontos, hogy a gazdasági szereplők, a vállalkozások közösségé formálódnak és a tudás ott van Vajdaságban is, ahol például a nagyvállalkozók a kisebbeket tudják segíteni.

Hajnal Virág kiemelte: „Vajdaságban a nagyvállalkozói mentorprogram két évada is lezárult és nagyon hatékony eredményei lettek. Kifejezetten most, amikor ilyen típusú helyzetben vagyunk, gazdasági szempontból egyfajta válsághelyzetről is beszélünk, és ebben különösen nagy értéke van a közösségeknek, a közösségi kapcsolatban rejlő gazdasági lehetőségeknek.”

Hajnal Virág

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.