Ugrás a tartalomra

A gazdálkodók minden kérése teljesült, a 300 eurós hektáronkénti támogatás kivételével

2023.05.19
10:32
Forrás
Szerbiai RTV
A gazdálkodók követeléseiből minden teljesült, kivéve a 300 eurós hektáronkénti támogatás, mondta Jelena Tanasković a Szerbiai RTV műsorában.

A szerb mezőgazdasági miniszter kiemelte, hogy ez olyan eltúlzott kérés, ami jogi okokból sem megvalósítható. Kész ugyan tárgyalni róla, de csak a következő költségvetési évre. Tanasković azt is elmondta, hogy a jelenleg is tiltakozó gazdák részt vettek a minisztériumban és a kormányban is a megbeszéléseken, de nyilvánosan megtagadták a találkozót Vučić elnökkel, és úgy döntöttek, tüntetni fognak.  

Jelena Tanasković földművelésügyi miniszter, miután a kormány csütörtökön megemelte a tejprémiumot és a szarvasmarha-támogatásokat, köszönetet mondott Aleksandar Vučić szerb elnöknek a mezőgazdaságnak és a gazdálkodóknak nyújtott támogatásáért, valamint a kormányban dolgozó kollégáinak, akik segítettek a további források biztosításában.  

Valakinek le kell mondania pénzeszközökről, hogy valaki más megkapja azokat. Ez egy pénzes kosár, és nagyon fontos, hogy ezt mindenki tudja. Senki nem kaphat új pénzeket. A bevételek olyanok, amilyenek, nyilvánvalóan jobbak, mint a tervezettek, tehát vannak lehetőségeink – részletezte Tanasković.  

Emlékeztettet arra, hogy csütörtökön nyolc gazdálkodóval tárgyaltak a Vučić elnökkel folytatott megbeszélésen, ahol előterjesztettek egy olyan problémát, ami jelenleg is valós Szerbiában, és ez a tejfelesleg problémája. Többlet van az egész láncban, az őstermelőtől, akinek a szerződését felmondják vagy árat csökkentenek, a feldolgozóig, akiknél tele vannak a tárolók, a kiskereskedelmi láncokig, akiknek most akciókat kell szervezniük, és le kell mondaniuk az árrés egy részéről, hogy a tejet el lehessen adni - mondta a miniszter, kiemelve, reális, amit a gazdák kértek a probléma leküzdése érdekében.

hektáronkénti
támogatás
Jelena Tanasković

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.