Ugrás a tartalomra

Hamarosan elrajtolhat az Első fizetésem elnevezésű, fiatalokat segítő állami program

2020.06.12
16:13
2020.06.12
16:20
Forrás
Vajdasági RTV
Kilenc hónapon át fizetné az állam 10 ezer friss diplomás bérének egy részét - ezt jelentette be Siniša Mali szerb pénzügyminiszter.

Az új foglalkoztatási intézkedéseket a vállalkozókkal közösen megtartott kormányülésen jelentette be a tárcavezető.

Az intézkedés értelmében a középiskolai végzettségűeket 20 ezres, míg az egyetemi diplomával rendelkezők bérét 24 ezer dináros utalvánnyal segítené az állam. Ezzel egyrészt motiválnák őket, hogy mihamarabb munkába álljanak, másrészt megkönnyítenék a cégtulajdonosok helyzetét. Könnyebben döntenének úgy, hogy fiatalokat alkalmaznak – magyarázta Mali. Elmondta, ez a 9 hónap éppen a próbaidőszakot fedné le. A program forradalminak nevezhető, hiszen célirányosan a fiatalok munkába állását segíti – tette hozzá a pénzügyminiszter.

Az Első fizetésem elnevezésű intézkedésre az állam 1,2 milliárd dinárt különít majd el. Várhatóan őszre indul a program. Az intézkedéssel a kormánynak az a célja, hogy tovább csökkentse a pillanatnyilag 9,7 százalékos munkanélküliséget.

Emellett egyéb lépéseket is terveznek, amelyekre további 800 millió dinárt különítenek el.

Első fizetésem
Siniša Mali
fiatal
fizetés
munkavállalás

Most

12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.