Ugrás a tartalomra

Hétfőtől személyvonatok is közlekednek a Szabadka-Röszke vonalon

2023.10.18
09:43
2023.10.19
07:23
Forrás
Pannon RTV
Október 23-án elindul a vonatközlekedés Szabadka és Röszke között. Naponta két járat indul majd Szabadkáról Röszkére és vissza. Ez a járat közlekedik majd Szegedig, de egyelőre a menetrendben nincs feltüntetve a szegedi érkezés időpontja.

Nyolc év után indulhat újra a vonatjárat Szabadka és Szeged között. Az első személyvonat hétfőn, október 23-án indul Magyarország felé. A vonatjegy ára 3,2 euró dinár ellenértéke lesz, az út 80 percig tart majd. A két végállomás között a vonat hat helyen áll majd meg: Szabadkán a vámraktárnál levő állomáson, Palicson, Hajdújáráson, Királyhalmon, Horgoson és Röszkén. A Szabadka-Szeged vasútvonal felújítása 2021. október 18-án kezdődött, a teherforgalom már tavaly augusztus óta folyamatos ezen a reláción, azonban a személyforgalom hétfőn indul meg. Szabadkán a vasútállomás felújítása miatt, a személyforgalom a gyalogos felüljárónál kialakított peronról indul majd. A többi állomás felújítását már befejezték, így modern körülmények várják az utazókat. Naponta két járat indul majd Szabadkáról Szegedig és vissza. A srbijavoz.rs oldalon található menetrend szerint a Szabadkáról induló vonat végállomása Röszke. Az első délelőtti járat, 10,44-kor indul és 25 perc alatt jut el Horgosra, a röszkei állomásra pedig 11 óra 18 perckor várható az érkezése. A következő járat 16 óra 44 perckor indul Szabadkáról, ami 17 óra 09 perckor ér Horgosra, 9 perccel később pedig Röszkére. Röszkéről Szabadkára is két járat indul majd. Az egyik 9:41-kor indul Röszkéről, majd 9:51-kor a horgosi Vasútállomásról és 10,16-kor ér Szabadkára. A másik járat 15:41-kor indul és 16,16-kor ér Szabadkára.

Szabadka
Szabadka-Horgos
vasút

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.