Ugrás a tartalomra

Idén 400 millió euróval támogatja a Szerb Kormány a folyami közlekedést

2020.08.27
17:47
2020.08.27
18:03
Forrás
Szerbiai RTV
A befektetésnek a részei azok a navigációs bóják is, amelyeket Zorana Mihajlović infrastruktúraügyi államtitkár és Miloš Vučević polgármester tekintettek meg a Duna újvidéki szakaszánál.

Az illetékes miniszter elmondta, Szerbia egyike azon kevés országoknak, amelyek jelentős eszközöket fektetnek a hajózás biztonságának növelésébe. Ezek a bóják, valamint a jelzések lehetővé teszik a közlekedést még rossz idő esetén is. Mihajlović arról is beszélt, hogy egy hajózsilipet építenének a Tiszán valamit két hajókikötőt a Dunán Vaskapu 1 és 2 néven. Hozzátette, a folyami közlekedés legalább olyan fontos mint az autóutak és számos külföldi, köztük kínai cégek is érdeklődnek a kivitelezés iránt.

Zorana Mihajlović
folyami közlekedés

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.