Ugrás a tartalomra

Indul a tömeges csődeljárás

2015.02.03
10:22
Szerbiában ma indítják el a csődeljárást 70 olyan cég ellen, amely csak papíron létezik és egyetlen dolgozója sincs
Szerbiában ma indítják el a csődeljárást 70 olyan cég ellen, amely csak papíron létezik és egyetlen dolgozója sincs. Az említett vállalatok csődeljárása várhatóan két hónapon belül befejeződik. Ezt követően kerülnek sorra azok a cégek, amelyek 5, vagy ennél kevesebb munkást foglalkoztatnak. Becslések összesen mintegy 5000 munkást bocsátanak el. Ők munkaévenként 200 eurós végkielégítésre számíthatnak, azzal a korlátozással, hogy egy dolgozó nem kaphat többet összesen 8000 eurónál. (Szerbiai RTV)

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 13:47

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.