Ugrás a tartalomra

A jövő energiái Zentán (videó)

2017.03.12
13:01
Második alkalommal tartották meg Zentán A jövő energiái elnevezésű műhelymunkát, ahol 26 diák vett részt
Második alkalommal tartották meg Zentán A jövő energiái elnevezésű műhelymunkát, ahol 26 diák vett részt. A szombati program elméleti és gyakorlati elemekre épült. A szombati program első felében a résztvevők többet megtudhattak a megújuló energiaforrások felhasználásának gazdasági hatásairól. A diákok emellett a fenntartható gazdasági fejlődésről hallhattak előadást. Muhi Béla, egyetemi tanár, közgazdász: „Egy pazarló gazdasági szemléletnek vagyunk valamilyen szinten az áldozatai. A fenntarthatóság éppen az ellenkezőjére törekszik: hogy a termékeknek az életciklusa hosszabb legyen. Tehát most aránylag rövid életciklusú dolgokról beszélünk: egy-két éven belül cseréljük le az autónkat, telefonunkat, számítógépünket, stb. A fenntarthatóság éppen az ellenkezőjére törekedne, de még mindig az a domináns elv, hogy minél többet termelni, minél többet fogyasztani.” A program második részében a jelenlevők megismerkedhettek a napkollektoros gyümölcsaszalóval, amely a zentai Kertészeti Főiskola projektjének segítségével valósult meg. Sánta Róbert, főiskolai tanár, Műszaki Szakfőiskola, Szabadka: „A projekt keretében egy gyümölcsaszalós készüléket terveztünk a hallgatókkal. Újrahasznosítható anyagokat felhasználtunk, gyakorlatilag a sörös dobozokból, befestettük, sorba raktuk, egy kollektort készítettünk, amellyel a napnak az energiáját hasznosítottuk gyümölcsszárításra.”



A műhelymunka-sorozatba 26 diákot kapcsoltak be négy vajdasági középiskolából. A program ökológiai és műszaki témáit a résztvevők három nagy részből álló tematikus egységen keresztül sajátíthatják el. Kulcsár Sarolta, programkoordinátor, Pro Scientia Naturae Alapítvány: „Elméleti előadások, a gyakorlati műhelymunkák és a gyárlátogatások, céglátogatások. Megtapasztalhatják sikeres vajdasági cégek működését, az ott uralkodó hangulatot, illetve magát azokat a vezető cégekben működő lehetőségeket, ami a jövőben majd rájuk is vár.” A műhelymunka-sorozat 2017. februárja és júniusa között havonta egy-egy szombaton kerül megrendezésre. A sorozat a Nemzeti Tehetség Program támogatásából a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezésében valósul meg.
energia
műhelymunka
fenntartható

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.