Ugrás a tartalomra

Kevesebb munka, jelentős bevételcsökkenés, gyér forgalom

2020.12.10
12:10
2020.12.10
16:38
Forrás
Pannon RTV
Dél-Bánátban, Torontálvásárhelyen is érezhetőek a szigorítások gazdasági hatásai. A helyi magánvállalkozók az előírt szabályokat betartva, a nehéz helyzet ellenére is igyekeznek fenntartani magukat.

Kevesebb munka, jelentős bevételcsökkenés, gyér forgalom - erre panaszkodnak a torontálvásárhelyi vállalkozók. Kovács Mihály elmondta, kaotikus állapotok uralkodtak az általa működtetett magángyógyszertárban a járvány kitörésekor: „Szóval, nagyon megvoltunk lepődve ott márciusban mikor ez elkezdődött, akkor egy nagyon nagy zűrzavar volt. Azt sem tudtuk, hogy mi lesz ennek az egésznek, sem az eleje, sem a vége, na de akkor volt egy olyan nagyobb hullám, hogy az emberek vásároltak, nagyon sokat bevettek mindenből. Jött a nyár, na azt hittük, hogy a nyáron egy kicsit megszűnik, jó lesz minden, de sajnos most jött ez az őszies, téli időszak, ahol megint ilyen rövidített idővel dolgozunk, hétvégén nem szabad dolgozni. Napközben per pillanat öt óráig bírunk dolgozni, ami természetes, hogy nagyon kihat a munkára és az egészre, de nem hagyjuk magunkat.”

Dejvid Lázár nemrégiben nyitotta meg saját kávézóját. Elmondta, kezdetben elégedett volt, de később már alkalmazkodnia kellett az új kihívásokhoz: „Egészen jól kezdődött, most, ahogy ez a koronahelyzet bekövetkezett, a forgalom a felére csökkent, engedélyezték, hogy házhoz szállítsuk a megrendelt ételeket, mert napközben nagyon kevesen jönnek el ide. Azt hiszem, hogy félnek is az emberek, és többet ülnek otthon. Most kiszállítást végzünk, ami elég rosszul megy. Meglátjuk, hogyan lesz ez tovább, reméljük, hogy minden javulni fog a jövő évtől.”

Az emberek igyekeznek nem elhagyni magukat, ezért a fodrászatok továbbra is népszerűek - mondja Tóth Bettina, az egyik helyi fodrászüzlet tulajdonosa: „Az ünnepi készülődés, hogy, ha nem lenne ugye a vírus akkor nekünk a legnagyobb bevételt jelentené év végén, de mivel korlátozva vagyunk ezért nem lesz megengedve és az emberek se tudnak sehova elmenni, nem mehetnek szórakozni, nem szabad összegyűlni, úgy, hogy már ez a reményünk is úgy el foszlott.”

A helyi vállalkozók is abban bíznak, hogy hamarosan enyhítések jöhetnek. Addig azonban felelősen be kell tartani a járványügyi rendelkezéseket.

Torontálvásárhely
gazdaság

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.