Ugrás a tartalomra

Megkezdődött az árpa aratása (videó)

2017.06.14
07:59
Beértek az első árpamezők, megkezdődött a betakarítás
Beértek az első árpamezők, megkezdődött a betakarítás. Valamikor faluhelyen népünnepélynek számított az aratás, ma viszont már a gyenge felvásárlási ár és a megcsappant hozam is kedvét szegi a gazdának a nagy munkától. Az idén is a kifizetődőség határán van a kalászos gabona, ezért folyamatosan csökken a vetésterülete. Korábban kezdődött az árpa aratása a bácsfeketehegyi határban az előző évekhez képest. A mezőgazdászok szerint a szélsőséges időjárási viszonyok rányomták a bélyeget a növényzetre, nem lesz rekordtermés egy gazdaságban sem. Az arató-cséplőket is nagy odafigyeléssel kell beállítani. Tóth Ákos, gazdálkodó, Bácsfeketehegy: „Már egy pár kört megtettünk a kombájnnal, de még a finom beállítás majd ezután következik, mert rá van sülve a mag a kalászra, úgyhogy ha összébb húzzuk a dobkosarat, akkor töri, ha szélesebbre nyitjuk, akkor egybe megy a kalásszal, majd a vége az jó lesz.”



Tóth Sándor gazdaságában jelentős területen termeszt sörárpát, amit a betakarítás után biztos felvásárlónak ad át. A felvásárlási árat azonban ez sem garantálja. Tóth Sándor, gazdálkodó, Bácsfeketehegy: „Ami az árakat illeti, nem tudunk semmit mondani róla, mivel a feldolgozó az utóbbi 2-3 évben azt praktizálja, hogy megvárja bizonyos értelemben a betakarítás végét, meglátja mennyi termést takarítunk be és annak alapján meghatározza az árat. Bízok abban, hogy legalább annyi mint tavaly volt, tehát azt a 17 dinárt megkapjuk érte.” A kalászosok fontosak a vetés-szerkezetben, de a termelők elmondása szerint az utóbbi években csekély jövedelmet valósítanak meg termesztésükből. Ezért csökken folyamatosan a bevetett terület. Bata László szerint is az árat kellene módosítani, mivel a hozamnövelés felső határát nem lehet tovább emelni. Bata László, gazdálkodó, Bogaras: „Az árnak kellene jobbnak lenni, mert mi ennél már nem tudunk többet termelni. Hiába van 40 mázsa holdanként, nem hektáronként, holdanként, ha 12 dináros az ár, az még nincs 50 ezer dinár sem, ezt ha átszámoljuk, akkor tudja mindenki, hogy csak a reproanyagokat fedi meg a munkát, semmi mást.” A búzák is érési fázisba léptek. Amennyiben továbbra is kitart a meleg idő, akkor az aratás a hónap végén lesz esedékes. A felvásárlási ár azonban még ennél a kultúránál sem kristályosodott ki teljesen. A gazdák szerint legalább 20 dinárnak kellene lennie, hogy némi jövedelem is maradjon a költségek elszámolása után.
arat
felvásárlási ár
árpa

Most

11:06, Frissítve: 12:21

Felújult a kispiaci művelődési ház

Az átadáson jelen volt Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és delegációja, akik ezt megelőzően Martonosra és Magyarkanizsára is ellátogattak.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.