Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a földieperszezon

2020.05.19
12:21
2020.05.19
17:57
Forrás
Pannon RTV
Már a termelők is vihetik a helyi piacokra értékesíteni a gyümölcsöt.

A horgosi Sárkány Mátyás és felesége már régóta foglalkozik szabadföldi epertermesztéssel. Jellemzően a helyi piacra vitték az epret, azonban a rendkívüli állapot miatt erre nem volt lehetőségük, ennek ellenére igen szép számban elkelt náluk a tavaszi idény legkeresettebb gyümölcse.

A horgosi Sárkány házaspár csaknem 10 éve foglalkozik a földieper termesztésével. Eleinte 10 palántával kezdték, amely az évek során mintegy 12 ezer tőre gyarapodott, amely negyed hektáron terül el. Nekik az alba fajta vált be leginkább, amely édesebb és szállításra is alkalmas. Idén április végén kezdték az eper szedését, most a szezon végénél járnak.

Sárkány Mária: „Minden nap szedjük az epret, két munkást alkalmazunk, nekünk ehhez a földterülethez elég. Minden nap délig dolgoznak, addig leszednek 100-150kg-ot.”

Az évek során kialakult vevőkörnek köszönhetően nem kellett izgulniuk az értékesítés miatt, a rendkívüli állapot alatt ugyanis házhoz jöttek az emberek epret vásárolni. Annak ellenére, hogy a piacon nem volt lehetőségük árulni, nagy mennyiséget tudtak eladni.

Sárkány Mátyás: „Az emberek eljöttek házhoz, olyan hihetetlen volt, hogy elvittek 8-10 kilót. Jöttek a fiatalabbak, mondták, hogy apósnak-anyósnak, a rokonságnak vitték, úgyhogy hihetetlen mennyiséget el tudtunk adni. Majdnem ahogy szedtük, úgy vitték is.”

A földieper kilónkénti ára fajtától függően 180 és 300 dinár közötti áron mozog a termelői piacokon.

eper
földieper
piac

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.