Ugrás a tartalomra

A mesterséges intelligencia „áldozatai” - több száz alkalmazott veszíti el állását

2023.06.20
21:14
Forrás
Euronews
Németországi Bildnél a kirúgottak munkáját a mesterséges intelligencia fogja elvégezni - írja a Euronews.

Több száz szerkesztőségi dolgozót készülnek elküldeni Európa egyik legnagyobb példányszámban értékesített napilapjától, a németországi Bildtől. A tervek szerint a kirúgottak munkáját a mesterséges intelligencia fogja elvégezni. „Sajnos megválunk azoktól a dolgozóktól, akiknek a feladatait a mesterséges intelligencia vagy más automatizált folyamatok hajtják végre a digitális világban" - ez áll abban az elektronikus levélben, amit a Bild tulajdonosa és egyben Európa legnagyobb kiadóvállalata, az Axel Springer küldött a lap dolgozóinak.

A levél azt is felsorolja, hogy milyen munkakörben dolgozó munkatársaktól válnának meg egy nagyjából 100 millió eurós költségcsökkentési terv részeként: a szerkesztőkkel, a helyettes szerkesztőkkel, a nyomdai dolgozókkal, a korrektorokkal és a képszerkesztőkkel kapcsolatban is azt írják, hogy ezek a pozíciók nem fognak úgy létezni a jövőben, mint most. A FAZ úgy tudja, nagyjából kétszáz álláshely lehet, ami megszűnik a Bildnél, és ezzel párhuzamosan az eddigi 18 regionális kiadást 12-re redukálják a költségcsökkentés jegyében. A változtatásokat ösztönzi, hogy a legtöbb nyomtatott laphoz hasonlóan a Bild is rengeteg olvasót veszített az utóbbi időben.

A mesterséges intelligencia kiaknázásával egyre több médiacég foglalkozik azóta, hogy megjelentek a piacon az olyan fejlett szöveg- és képalkotó szoftverek, mint a ChatGPT vagy a Midjourney. Az angol Daily Mirror és a Daily Express egyelőre még csak kísérletezik a technológiával, a BuzzFeed viszont már be is jelentette, hogy használni fogja azt a tartalomgyártáshoz.

A Die Aktuelle egyik áprilisi cikkénél nem az MI, hanem a szerkesztő hibázott. Az érintett alkalmazottat ki is rúgták, miután megjelentetett egy interjút, amiben a mesterséges intelligencia a 2013-as balesete után még mindig lábadozó Michael Schumacher bőrébe bújva válaszolt a kérdésekre. A televíziók szintén próbálkoznak a munkafolyamataik automatizálásával: áprilisban számoltunk be róla, hogy a Kuwait News egy MI-hírolvasót fog alkalmazni az online felületein.

mesterséges intelligencia

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.