Ugrás a tartalomra

Mezőgép-bemutatót tartottak Hajdújáráson

2018.09.23
18:20
2024.03.19
08:33
Forrás
Pannon RTV
Várhatóan az ősz folyamán nyilvánosságra hozzák a Prosperitati Alapítvány legutóbbi kiírásának eredményeit - hangzott el a szüreti napok keretén belül szervezett mezőgép-kiállításon.

Hajdújárásnak eddig 89 korábbi nyertes pályázója van, ami azt jelenti, hogy 63 és fél millió dináros támogatást kaptak a gazdák eddig az alapítványtól.

A vasárnapi mezőgép-kiállításon a mezőgazdasági gyártók és forgalmazók vonultatták fel gépeiket. Olyanok is kilátogattak az eseményre, akik még nem pályáztak, de sokan voltak olyanok is, akik már fejleszthették gépparkjukat a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően. Mészáros Attila, mezőgazdász, Királyhalom: „Kapcsolható eszközökre, valamint traktorokra pályáztunk, ami nagy segítség volt, ugyanis nehezen tudunk gépeket venni. Sajnos olyan a gazdasági helyzetünk, hogy nem könnyű. Így viszont előre tudtunk lépni. Tíz év múlva tudtam volna venni talán új traktort vagy vetőgépet, de az alapítvány ezt most lehetővé tette.”

A Prosperitati Alapítvány illetékesei jelenleg az ötödik és hatodik pályázati kör feldolgozását végzik. Juhász Bálint, ügyvezető, Prosperitati Alapítvány: „Az idei év februárjában meghirdettük a mezőgazdasági integrátorainkkal együttműködő termelőinknek a pályázatokat, valamint kiírtuk a kezdő vállalkozóknak, illetve a helyi termékek gyártóinak és forgalmazóinak pályázatait is. Ezekre mintegy 3662 pályázat érkezett be. Szeptember tizedikei zárással pedig meghirdettük a házvásárlási pályázatot is, amelyre 241 beérkezett pályázatunk van. Ennek a feldolgozása folyamatban van és reményeink szerint az ősz folyamán eredményt tudunk hirdetni.”

A Prosperitati Alapítvány mellett a tartományi mezőgazdasági titkárság is számos támogatást biztosít a gazdáknak. Céljuk az, hogy a termelők előreléphessenek és fejlődhessenek. Az idei évben a legtöbb tartományi pályázat már lezárult. Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „Jelenleg az organikus termelésnek az elősegítésáre van kiírva pályázat. A tavalyi évekhez képest jelentősen megnöveltük ennek az intézkedésnek a keretösszegét, 10 millió dináros kerettel írtuk ki ezt a pályázatot. Az organikus termesztéssel foglalkozók mindenféle eszközökre, kapcsolható eszközökre tudnak a tartomány titkárságnál pályázni.”

Mind a tartományi titkárság, mind pedig a Prosperitati Alapítvány a jövőben is támogatni szeretné a termelőket, és igyekeznek a pályázatokat az igények szerint meghirdetni - hangzott el a hajdújárási eseményen.

Hajdújárás
mezőgép-bemutató
Prosperitati Alapítvány
Ótott Róbert
tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.